VIMOSZ: januárban jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai

Forrás: MTI

Januárban jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján

A Turizmus Konjunktúra Index (tki) januárban plusz 3 ponton állt, mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak érzékelik. Az index értéke jelentősen, 9 ponttal nőtt az év első hónapjában - ami az index mérésének kezdete óta a második legnagyobb növekedés-, ezzel jelentősen, 21 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét.

A szálláshely-szolgáltatásban jelentősen nőtt az index (plusz 8 pontra) , míg a vendéglátásban közepes mértékben (mínusz 3 pontra), az egyéb turisztikai szektorban pedig kis mértékben emelkedett (plusz 5 pontra).

A szálláshely-szolgáltatásban ezzel megközelítette a mindenkori legmagasabb értékét, míg a vendéglátásban a pozitív elmozdulás ellenére még mindig nem érte el a semleges szintet (0 pontot), amely felett legutóbb még 2022. júniusban állt az index értéke.

A turisztikai cégek 63 százaléka a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra, a költségnövekedés átlagosan 22 százalékot tett ki. A cégek 56 százaléka számolt be szolgáltatási árainak növekedéséről az elmúlt 3 hónapra, az áremelkedés átlagosan 11 százalékot tett ki. Vagyis a működési költségek és a szolgáltatási árak emelkedése közötti olló januárban kissé nyílt.

Közölték: a következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 53 százaléka növekedést, 15 százalékuk pedig visszaesést vár a vendégéjszakák számában, a többiek nem várnak változást. A vendéglátásban működők közel harmada vár vendégforgalom-növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 27 százalékuk visszaesést prognosztizál.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra