A versenyhivatali bírságolás öt éve

Jog

Nyomtatás
Forrás: feketelista.hu

Címkék: versenyjog, GVH, versenyfelügyelet


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016 évben összesen 94 eljárást indított és 109 ügyet zárt le, többet, mint a korábbi esztendőkben. A legtöbb esetben – az eljárások mintegy 40 százalékában – a fogyasztók megkárosítása, illetve megtévesztése volt a vád. Nőtt a kartellek, az erőfölénnyel visszaélők ellen kezdeményezett eljárások száma is. A jogsértéseket elkövetőkre az idén összesen mintegy 5 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016 évben összesen 94 eljárást indított és 109 ügyet zárt le, többet, mint a korábbi esztendőkben. A legtöbb esetben – az eljárások mintegy 40 százalékában – a fogyasztók megkárosítása, illetve megtévesztése volt a vád. Nőtt a kartellek, az erőfölénnyel visszaélők ellen kezdeményezett eljárások száma is. A jogsértéseket elkövetőkre az idén összesen mintegy 5 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH – tájékoztat a feketelista.hu portál.
 
Áregyeztetés, területfelosztás
 
A bírság döntő hányadát (4015 milliárd forintot) a „BankAdat” információs kartell résztvevőire kirótt pénzbüntetés teszi ki. A vizsgálat feltárta, hogy a Magyar Bankszövetség – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közreműködésével – 12 éven át versenykorlátozó módon üzemeltette adatbázisát, ezáltal lehetővé tette a bankok számára, hogy üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. Az idei év további jelentősebb ügyei: Hat társaság egyeztetett négy kórház sebészeti varróanyagra kiírt közbeszerzési eljárásán. A kartellben részt vevő cégekre összesen 270 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH. Három társaság a hulladékgazdálkodási közbeszerzésen árat egyeztetett, és felosztotta egymás között a pályázandó területet. A jogsértésért összesen 112 millió forint „tanulópénzt” fizetnek. Az MTVA mobil-közvetítőegység bérlésére kiírt közbeszerzési pályázat esetében öt cég versenykorlátozó céllal egyeztette ajánlatát; csaknem 82 millió forintjuk bánja.
 
Bankok az „élen”
 
– A statisztika az ügyek számát és a bírságok nagyságát rögzíti, az eljárások viszont az esetek többségében évekig elhúzódnak. Ezért készült megbízhatóbb, öt évet átfogó elemzés – tájékoztat Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője. Ebből kiderül, hogy öt esztendő alatt összesen 344 ügyben indított eljárást a versenyhatóság, és 311 esetben állapított meg jogkövetkezményként bírságot. 2012 és 2016 között összesen 24,919 milliárd forint bírságot szabtak ki.

E fél évtized legnagyobb bírságát – 3,922 milliárd forint – az OTP Bank Nyrt. kapta, utána az Erste Bank Hungary Zrt. következik 1,725 milliárdos elmarasztalással, az Auchan Magyarország a harmadik, 1,061 milliárdos forint bírsággal.

A bírság nagyságát illetően a „Top 10-ben” öt bank nevét olvashatjuk. A listán egyébként 17 olyan társaságot találunk, amelyeket több mint félmilliárd forint, és további 21 olyat, amelyet legalább 100 millió forint bírsággal sújtottak. A cégformát tekintve a bírságoltak 20 százaléka részvénytársaság, a többi korlátolt felelősségű társaság (kivéve az egyetlen „fehér hollót”, az ALDI Magyarország Betéti Társaságot).

A bírságolt cégek listája arról tanúskodik, hogy egyes vállalkozások elmarasztalásukat követően ismételten megpróbálnak másokat megkárosítani, jogtalan versenyelőnyhöz jutni.

Ebben a tekintetben „utcahosszal” a Vodafone Magyarország Zrt. vezet, hét alkalommal „akadt dolga” a versenyhatósággal, és összesen 390 millió forint bírságot kellett megfizetnie.

Nyolc társaság neve háromszor is szerepel a bírságolt társaságok között, például az OTP Nyrt. (összesen 4045 milliárd forint bírság), a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., (összesen 1103 milliárd forint bírság), az Auchan Magyarország Kft. (összesen 1127 milliárd forint bírság). 17 vállalkozást kétszer marasztalt el a versenyhatóság. Mint feljebb olvasható, a legmagasabb bírság megközelítette a 4 milliárd forintot, a legkisebb pedig mindössze 12 400 forint volt, amit a PharmAudit Kft.-re szabtak ki. 33 társaság esetében az eljárás lezárását követően eltekintett a versenyhatóság a bírságolástól, legfeljebb a szigorúbb jogkövetésre hívta fel az érintettek figyelmét – összegzi a feketelista.hu. A „felmentettek” között találjuk az ismertebb cégek közül a Budapest Taxit és a Taxi Pluszt, a Magyar Cetelem Bank Zrt.-t és a Porsche Hungaria Kft.-t.
 
Fúzió, nyolc napon belül
 
A GVH jelentős eredménynek tekinti, hogy az év elején hatályba lépett törvénymódosításnak köszönhetően az egyszerűbb fúziók ügyintézési ideje a korábbi 30 napról 8 napra csökkent. A versenyhatóság az idén már több mint húsz ügyben hozott egyszerűsített eljárásban 8 napon belül határozatot, főként olyan esetekben, amikor az adott piacon a tranzakció nem jár a verseny jelentős mértékű csökkenésével. A versenyhatóságnál hangsúlyozták: az egyéb eljárástípusoknál is a nagyobb hatékonyságra, az ügyintézési határidők rövidítésére törekszenek, ám a kartellek esetében az úgynevezett engedékenységi politikát eddig nem sikerült „meghonosítani”. 2004 óta alkalmazzák e jogintézményt, ám eddig mindössze nyolc esetben indult versenyfelügyeleti eljárás engedékenységi kérelem alapján. Ilyenkor a kartellben részt vevők egyike vállalja, hogy döntő bizonyítékkal segíti a törvénytelenség feltárását. Az Európai Bizottságnál ennek az eljárásmódnak a segítségével tárják fel már a kartellügyek mintegy 90 százalékát. A versenyhivatal „Nem marad köztetek”-szlogennel kommunikációs kampányt indított az engedékenységi politika alaposabb megismertetésére. Elsősorban a kis- és középvállalkozásokat célozzák meg az alapvető ismeretekkel, végső soron cselekvésre ösztönzéssel. A kampánnyal egy időben elindult a Kartell Chat is.
 
Felére csökkenhet a bírság
 
Új intézmény az egyezségi eljárás, amelynek lényege: a versenyhatóság 10 százalékos bírságcsökkentéssel „jutalmazza” az eljárás alá vont céget, ha az elé tárt bizonyítékok alapján elismeri az általa elkövetett jogsértést, és lemond bírósági jogorvoslati jogáról. Ez a megoldás jelentősen gyorsítja az eljárás lezárását, és a cégnek is számottevő költségmegtakarítást jelent.
A bírságcsökkentés akár az 50 százalékot is elérheti, ha az érintett vállalkozás egyidejűleg az engedékenységi programban is részt vesz. A GVH elsőnek a hulladékgazdálkodási kartellben részt vevőket hívta nyilatkozattételre, hogy részt kívánnak-e venni az egyezségi kísérletben.

A Fe-Group Zrt. benyújtotta az egyezségi nyilatkozatot, amelyben elismerte a jogsértés elkövetését, emiatt a versenyhatóság a rá kirótt bírságot 10 százalékkal mérsékelte.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra