Ügyvezetők vád alatt - vállalkozói hitelek miatt

Forrás: MTI

Címkék: vállalati hitelezés


Két, hitelközvetítő céget működtető vádlott vállalkozókat bírt rá arra, hogy a hitelösszegek csalárd megszerzése érdekében olyan eszközök beszerzésére nyújtsanak be pályázatot, amivel már rendelkeztek, vagy a fiktív gépvásárlások megtörténtét az általuk beszerzett hamis számlákkal igazolják.

Hitelközvetítőket, ingatlanforgalmi szakértőt és vállalkozókat ítélt el a Kaposvári Törvényszék hitelek folyósításával összefüggő mintegy 190 millió forint vagyoni hátrány okozása miatt - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.
 
Azt írták: a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány korábban államilag kamattámogatott hitelek folyósítására írt ki pályázatot mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára. Két, hitelközvetítő céget működtető vádlott vállalkozókat bírt rá arra, hogy a hitelösszegek csalárd megszerzése érdekében olyan eszközök beszerzésére nyújtsanak be pályázatot, amivel már rendelkeztek, vagy a fiktív gépvásárlások megtörténtét az általuk beszerzett hamis számlákkal igazolják. Volt olyan vállalkozás, amit kifejezetten a bűncselekmény elkövetésére hoztak létre. 
 
A pályázat benyújtásának feltétele volt ingatlanfedezet megléte, ezért a hitelközvetítők az ügyletbe bevontak egy értékbecslőt, aki jelentősen túlértékelte a vállalkozások ingatlanjait. Az érintett vállalkozók a hiteleket nem törlesztették, a folyósított összegen a közvetítőkkel osztoztak.
 
A Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős határozatában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt a két hitelközvetítőt négy-négy év börtönbüntetéssel és egymillió, illetve nyolcszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, valamint hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
Az értékbecslő egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott és két évre eltiltották az ingatlanforgalmi szakértői foglalkozás gyakorlásától, a perbe fogott tizenkét vállalkozót felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, amely a vádlottak többségével szemben nagyobb összegű vagyonelkobzást is elrendelt.
 
A per a fellebbezések okán a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra