Több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg két év alatt

Forrás: MTI

Címkék: fuvarozás


Az olcsóbb munkabérekre alapozott versenystratégia a nyugati országok piacvédő szabályozásai miatt már nem folytatható.

Az Opten adatai szerint 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt. 
 
A céginformációs szolgáltató csütörtöki közleménye szerint 2016-ban 11 054 vállalkozás 1467 milliárd forint, tavaly pedig 10 608 vállalkozás 1369 milliárd forint árbevételt ért el. 
 
Az ágazat cégfluktuációs indexe, vagyis a törölt és alapított cégek aránya magasabb a 11-12 százalékos országos átlagnál, de egyre csökken - írták. Hozzátették, hogy egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi. 
 
Az Opten szerint az olcsóbb munkabérekre alapozott versenystratégia a nyugati országok piacvédő szabályozásai miatt már nem folytatható. A közép-európai fuvarozók versenykörülményeit tovább ronthatja, ha nem módosul az érdekeiknek megfelelően az ágazat jövőjét meghatározó Európai Mobilitási Csomag, amely többek között növeli a vállalkozások adminisztrációs terheit - tették hozzá.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra