Tavaly tizenöt százalékkal többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez
Címkék: békéltetés
A fogyasztóvédelmi törvény módosításának köszönhetően a cégek együttműködési hajlandósága kedvezően alakult, a jogszabály szeptemberi hatályba lépésétől számítva tavaly 10 esetben jelezték a hatóságnak a cégek erre vonatkozó szabálysértését, illetve 2 cég nem jelent meg személyesen az eljáráson.
Baranovszky György elmondta, hogy továbbra is a kereskedelemmel, a hírközlési és parkolási ügyeket is tartalmazó egyéb szolgáltatással, a közüzemi szolgáltatással, a fogyasztói csoportokkal és az utazási ügyekkel kapcsolatos ügyekben fordulnak a testülethez a fogyasztók, és sajnálatos módon nem csökken az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma a törvényi szigorítást követően sem.
Az elnök beszámolt arról is, hogy a testületet egyre többen keresik fel tanácsadásért, 2015-ben 5168 megkeresés volt, szemben a 2014. évi 5008-cal.
Baranovszky György úgy látja, hogy áttörést hozhat a határon átnyúló fogyasztóvédelmi viták rendezésében az online vásárolásokra bevezetett webfelület, amelyet az Európai Unió elindított. A határon átnyúló alternatív vitarendezésben a webfelületen és a hagyományos eljárásban a testület kizárólagos jogot kapott Magyarország esetére a pénzügyek kivételével.
Az idei évre vonatkozóan a testület elnöke úgy látja, a két hónap alatt beadott 855 megkeresésből arra lehet számítani, tovább növekszik a testülethez fordulók száma, és a határon átnyúló online vitarendezés lehetősége még inkább növeli a fogyasztói jogok érvényesítését.