Tagdíjkedvezményt is adhat az Agrárkamara

Forrás: MTI

A kedvezmény bevezetését a NAK országos küldöttgyűlésén érvényesen szavazó küldöttek majdnem 99 százaléka támogatta - írták. A döntést az ukrajnai háború miatt kialakult energiaválsággal, a nehéz gazdasági helyzettel, valamint a rendkívüli aszállyal indokolták.

Az eddigi kedvezményeken túl idén 1 milliárd, jövőre várhatóan 2-2,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte az érdekképviselet.

A kedvezmény bevezetését a NAK országos küldöttgyűlésén érvényesen szavazó küldöttek majdnem 99 százaléka támogatta - írták. A döntést az ukrajnai háború miatt kialakult energiaválsággal, a nehéz gazdasági helyzettel, valamint a rendkívüli aszállyal indokolták.

Az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíjait novemberben állapítják meg, a kedvezménnyel a leginkább rászorulókat szeretnék segíteni. A 2023-as keretről és annak elosztásáról tavasszal döntenek majd - tették hozzá.     

A küldöttgyűlés döntése alapján a szervezet tagdíjrendszere is átalakul. A NAK kiemelte, hogy a tagdíjak legalacsonyabb és legmagasabb összege 9 éve, a NAK megalakulása óta változatlan, a működési költségek ugyanakkor a folyamatos fejlesztések ellenére is jelentősen nőttek. A 2023-tól érvényes rendszer arányos teherviselést biztosít, így igazságosabb lesz az előzőnél - olvasható a közleményben.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra