Szép bírságokat szabott ki tavaly a GVH

Jog

Nyomtatás
Forrás: feketelista.hu | Szerző: feketelista.hu

Címkék: GVH


Az utóbbi években észrevehetően a fúziós ügyek száma növekszik, és tavaly már az összes lezárt eljárás több mint a felét ezek tették ki. A fogyasztóvédelem területéhez kapcsolódó ügyek körülbelül 30 százalékot képviseltek, a további részarányt a kartell- és erőfölényes ügyek jelentették.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt évben összesen 66 eljárást indított és 76 eljárást zárt le. A lezárt ügyek közül 31 esetében hozott elmarasztaló döntést, és a szabálytalankodókra, törvénysértőkre összesen 1,3 milliárd forint bírságot szabott ki. A bírságolással zárult ügyek száma a 2016-os évihez képest (50 bírságolás) 38 százalékkal, a kiszabott bírság összege pedig 13,3 százalékkal csökkent (2016-ban 1,5 milliárd forint volt). Ezek mellett a GVH tavaly 33 ügyben megállapította, hogy a bejelentett fúziók esetében összefonódás vizsgálatának elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn – tájékoztatott a feketelista.hu.

Az utóbbi években észrevehetően a fúziós ügyek száma növekszik, és tavaly már az összes lezárt eljárás több mint a felét ezek tették ki. A fogyasztóvédelem területéhez kapcsolódó ügyek körülbelül 30 százalékot képviseltek, a további részarányt a kartell- és erőfölényes ügyek jelentették. A versenyfelügyeleti bírságok alanyainak száma és a kiszabott büntetés összege az elmúlt öt esztendő adatai szerint folyamatos csökken. A csúcs – 81 bírságolással zárult üggyel – 2013-ban volt, a következő három évben ez a szám évente 50–60 között mozgott. A tendencia jelzi, hogy a vállalatok vezetői a versenypiacon egyre nagyobb körültekintéssel és felelősséggel hozzák meg döntéseiket, és nyilván visszatartó ereje van az egyre hatékonyabb versenyhatósági ellenőrzéseknek is.
 
Bírság a megtévesztő reklámért
 
Az utóbbi öt esztendőben összesen 330 ügy esetében szabtak ki versenyfelügyeleti bírságot, összesen mintegy 22 milliárd forintot. A múlt év legnagyobb – 600 millió forintos – büntetését a Magyar Telekom Nyrt. kapta. A cég reklámkampányában nem tárgyilagosan, hanem megtévesztő módon hasonlította össze saját és versenytársai mobilinternet-hálózatainak nagyságát. Ezzel hátrányosan befolyásolta versenytársai helyzetét. (Megjegyzés: az ügy bírósági felülvizsgálata folyamatban van). Hasonló ügybe keveredett a Vodafone Magyarország Zrt. Megtévesztő reklámkampányában „elfelejtette” feltüntetni, hogy készülékeiért az előfizetőnek a hűségidő alatt is havi használati díjat kell fizetnie. A GVH 200 millió forint bírságot rótt ki rá. A többszörösen visszaeső társaság eredetileg 400 millió forint büntetésre számíthatott, ám azért úszta meg feleannyival, mert igazolta „kifogásolt magatartásának” kijavítását. Ugyancsak fogyasztóvédelmi jogsértésért bírságolta a GVH 105 millió forintra a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft.-t, mert a gyógyszercég jogsértően hirdette ACC elnevezésű gyógyszereit; nem az alkalmazási előírások alapján, hanem azokon „túlterjeszkedve” reklámozta a szerek gyógyhatásait.
 
Az első visszavont fúziós engedély
 
A fúziós témákban született döntések érdekessége, hogy a GVH a múlt évben először vont vissza fúziós engedélyt, és ehhez kapcsolódóan még bírságot is kiszabott. Ilyen ügy volt az Infineon Technologies AG Cree Fayetteville Inc. feletti irányításszerzésre vonatkozó, valamint a Cree Inc. és Cree Sweden AG teljesítmény- és rádiófrekvencia félvezető üzletágának az Infineon Technologies AG részévé válását engedélyező határozat. A GVH azért szabott ki bírságot is, mert az Infineon Technologies AG kérelmében félrevezetően, hiányosan nyilatkozott az összefonódással érintett piacokról. Ezzel kapcsolatosan a versenyhivatal felhívja a hasonló ügyekben eljáró cégek figyelmét: az ügyintézés gyorsítása érdekében eddig az egyszerűbb megítélésű ügyekben elsősorban a fuzionáló felek által szolgáltatott adatok alapján döntött, de ezután, törvényi felhatalmazásával élve, az esetleges jogsértések feltárása érdekében, előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást is végezhet. Jelenleg a GVH előtt lévő legnagyobb horderejű fúziós ügy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és az Invitel Távközlési Zrt. közötti összefonódás vizsgálata.
A GVH illetékese hangsúlyozza: a hivatal elé kerülő ügyek elintézésének határidejét a nagymértékben megnövekedett ügyszám ellenére sikerült jelentősen csökkenteni. Évekkel ezelőtt például fúziós ügyekben 36 nap volt az átlagos átfutási idő, amit 2016-ban sikerült 12 napra leszorítani. A múlt év pontos adata még nem ismert, de tény, már volt több, jól előkészített összefonódási kérelem, amelyet tavaly egyetlen nap alatt jóváhagyott a versenyhatóság. Az ügyintézés gyorsításához jelentősen hozzájárult, hogy az új szabályok szerint az egyszerűbb megítélésű ügyekben már közvetlenül a vizsgálók dönthetnek.
 
A „hallgatás megtörése”
 
A Versenyhivatal évek óta fokozott figyelmet fordít a kartellek leleplezésére, illetve azok kialakulásának megelőzésére. Ezzel a céllal két, konkrét példákat tartalmazó kiadványt, „Kartellgyanús közbeszerzés”, illetve „Hogyan maradjon tiszta?” címmel jelentetett meg, segítve ezzel az ajánlatkérőket és az ajánlattevőket a versenykorlátozást célzó megkeresések elhárításában. A leleplezés egyre fontosabb eszköze az úgynevezett engedékenységi politika, a „hallgatás megtörése”, amikor a jogsértés feltárásában önként közreműködő cég engedményeket vagy akár felmentést is kaphat a büntetés alól. Az Európai Bizottságnál a kartellügyek mintegy 90 százalékát már így tárják fel. Nálunk még nehezen szánják el magukat a kartellbe lépett jogsértők az „önvallomásra”, ám nem csekély eredményként könyvelhetjük el, hogy 2004 óta – amióta alkalmazzák – már csaknem ötven „megbánó” élt a lehetőséggel. Az ilyen esetek mintegy 60 százalékában új versenyfelügyeleti eljárás indult.
 
A „nagyhalak”: bankok és informatikai cégek
 
A feketelista.hu öt esztendőre visszamenő összesítése szerint a legtöbbször bírságoltak számát tekintve az informatikai cégek, a bírságok összege szerint pedig a bankok állnak a lista élén. A legtöbbször, hatszor, a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-re szabott ki pénzbírságot a GVH, a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-t, négyszer, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a TVBrands Kft.-t egyaránt háromszor sújtotta pénzbüntetéssel.

A bírságok mértékére jellemző, hogy összege 29 alanynál egyenként meghaladta az 500 millió forintot. Az OTB Bank Nyrt. a „rekorder”, 3,922 milliárd forintos összeggel. Az Erste Bank Hungary Zrt. pénzbüntetése 1,725 milliárd forint, a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-é pedig 983 milliárd forint volt.

 

A LEGMAGASABB VERSENYFELÜGYELETI BÍRSÁGOK
ALANYAI AZ ELMÚLT 5 ÉVBEN
sor-
szám
cégnév birság összege
(forint)
1 OTP Bank Nyrt. 3 922 400 000
2 ERSTE BANK HUNGARY Zrt. 1 725 700 000
3 Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 983 300 000
4 CIB Bank Zrt. 835 400 000
5 EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zrt. 792 200 000
6 HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zrt. 792 200 000
7 TEVA Gyógyszergyár Zrt. 792 200 000
8 MKB Bank Zrt. 783 000 000
9 PANNON LAPOK TÁRSASÁGA KIADÓI Kft. 755 422 000
10 WAVIN Hungary Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 669 963 000
11 Mediaworks Regionális Kiadó Kft. 615 471 000
12 GYÁRT-KER Termelő és Kereskedelmi Kft. 600 000 000
13 Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Rt. 600 000 000
14 RAIFFEISEN BANK Zrt. 583 600 000
15 Inform Média Lapkiadó Kft. 480 836 000
16 Lapcom Kiadó Zrt. 313 140 000
17 UniCredit Bank Hungary Zrt. 306 300 000
18 BUDAPEST Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. 283 500 000
19 BUDAPIÉRT Kereskedelmi Zrt. 274 200 000
20 Betonpartner Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 185 400 000
21 MERCK VEGYI ÉS GYOGYSZERIPARI KERESKEDELMI Kft. 150 000 000
22 Magyar Éremkibocsátó Kft. 140 000 000
23 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 125 000 000
24 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 110 000 000
25 B.Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. 100 973 619
26 FRESSNAPF-HUNGÁRIA ÁLLATELEDEL ÉS FELSZERELÉS NAGY- ÉS KISKERESKEDELMI Kft. 100 000 000
27 Impulser-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 100 000 000
28 L'OREAL Magyarország Kozmetikai Kft. 100 000 000
29 Magyar Éremkibocsátó Kft. 100 000 000
30 Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Rt. 90 000 000
31 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 90 000 000
32 OTP Bank Nyrt. 85 000 000
33 Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 80 000 000
34 AQUAPLUS Kútfúró, Építő és Termál-energetikai Kft. 76 400 000
35 VARIOMEDIC KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 76 300 200
36 AUTOCOLOR FESTÉKGYÁRTO ÉS FORGALMAZO Kft. 71 200 000
37 MEZADIN Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. 66 595 000
38 UCB Ingatlanhitel Zrt. 63 200 000
39 4Life Direct Kft. 63 000 000
40 BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. 60 000 000
41 BÁV-ZÁLOG Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 60 000 000
42 AUCHAN MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATO Kft. 56 000 000
43 BTH Fitting Gyártó és Forgalmazó Kft. 55 314 000
44 Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft. 53 500 000
45 Alcon Services AG Magyarországi Fióktelepe 51 356 000
46 FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zárkörűen Működő Rt. 50 220 000
47 Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. 50 000 000
48 PFIZER GYOGYSZERKERESKEDELMI Kft. 50 000 000
49 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 50 000 000
50 GrandVision Hungary Kft. 48 900 000
51 SurgiCare Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 46 570 100
52 DUNA HOUSE FRANCHISE Szolgáltató Kft. 44 370 000
53 PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem Zrt. 44 000 000
54 SPAR MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI Kft. 43 000 000
55 \LIGA TV\ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 40 000 000
56 C Automobil Import Kft. 40 000 000
57 Fővárosi Ásványvíz- és Üditőipari Zrt. 40 000 000
58 PÉCSI DIREKT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 40 000 000
59 Trossa flectere Kft. 40 000 000
60 Pharma Nord Élelmiszer Kereskedelmi Kft. 37 284 000
61 KAMÉLEON MIX Kft. 35 500 000
62 Timeshare Market INC Kft. 35 144 400
63 Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Rt. 35 000 000
64 Novartis Hungária Egészségügyi Kft. 34 500 000
65 JÁSZ-PLASZTIK Kft. 34 280 000
66 Standard Products and Solutions Kft. 33 592 000
67 PAPIROSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 33 500 000
68 I-COM Iroda - Kommunikáció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 33 000 000
69 AUTO FINISH KERESKEDELMI Kft. 32 700 000
70 \Finella Investment\ Befektetési Kft. 32 500 000
71 SCHNEIDER Investment Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Tár 30 600 000
72 \ANTENNA HUNGÁRIA\ Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. 30 000 000
73 ACN Communications Hungary Kft. 30 000 000
74 Dante International Kft. 30 000 000
75 HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 30 000 000
76 Telemarketing International Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 30 000 000
77 Unilever Magyarország Kft. 30 000 000
78 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 30 000 000
79 ALCUFER IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATO Kft. 28 020 000
80 PAPIRBÁZIS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATO Kft. 25 900 000
81 Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft. 25 710 000
82 ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Élelmiszer Kereskedelmi Bt. 25 000 000
83 Shell Hungary Kereskedelmi Zrt. 25 000 000
84 Telemarketing International Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 25 000 000
85 Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 25 000 000
86 CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 22 640 000
87 MAX-IMMUN Rák-és Immunkutató Kft. 21 000 000
88 Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Rt. 20 000 000
89 TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. 20 000 000
90 PEMF Elektronik Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 19 532 490
91 BAYER HUNGÁRIA Kft. 18 000 000
92 EURO BENEFIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 18 000 000
93 \ALAMI\ Kereskedelmi és Ipari Kft. 17 300 000
94 ÉTER-1. Mérnöki és Tanácsadó Kft. 16 600 000
95 ITV ALBATECH IRODAGÉPTECHNIKAI Kft. 16 200 000
96 VitaminKosár Gyógyszer Forgalmazó és Szolgáltató Kft. 16 000 000
97 CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft. 15 400 000
98 Autocentrum AAA AUTO Gépjármű - Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 15 000 000
99 Foodorgany Kereskedelmi Kft. 15 000 000
100 LIBRI KÖNYVKERESKEDELMI Kft. 15 000 000
101 LÍRA KÖNYV Zrt. 15 000 000
102 MC DONALD'S MAGYARORSZÁGI ÉTTEREM HÁLÓZAT Kft. 15 000 000
103 Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. 15 000 000
104 Reckitt Benckiser Kereskedelmi Kft. 15 000 000
105 ROYALSEKT Pezsgő-, Bor-, Üdítőital-gyártó Szövetkezeti Pincészet Zrt. 15 000 000
106 SUN BOOKS Könyvkereskedelmi Kft. 15 000 000
107 Telenor Magyarország Zrt. 15 000 000
108 Vitál Direkt Kft. 15 000 000


www.feketelista.hu

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra