Startup Campus 360 millió forintot juttat kezdő vállalkozásoknak

Forrás: MTI

Címkék: startup


Új vállalkozások számára 5 millió forintot, az úgynevezett magvető fázisban lévő cégeknek 64 millió forintot biztosítanak. A korai fázisú vállalkozások számára nyáron fejlesztő programokat szerveznek, hogy felkészítsék őket a befektetésekre. A SportTech startup program olyan csapatok jelentkezését várja, amelyek sportegészségügyi, rehabilitációs vagy sporteszköz-technológiai vállalkozást indítanának, illetve sportmenedzsmenttel, szurkolói élményfejlesztéssel, egészséges életmóddal foglalkoznának.

A Startup Campus Inkubator Zrt. 360 millió forintot továbbít kezdő vállalkozásoknak a következő két évben - közölte az innovációs ügynökség.
 
A támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott Startup Factory befektetői program 2 milliárd forintos keretéből nyerték. Az összegből 13 cég juthat támogatáshoz, befektetéshez.
 
Új vállalkozások számára 5 millió forintot, az úgynevezett magvető fázisban lévő cégeknek 64 millió forintot biztosítanak. A korai fázisú vállalkozások számára nyáron fejlesztő programokat szerveznek, hogy felkészítsék őket a befektetésekre.     
 
A SportTech startup program olyan csapatok jelentkezését várja, amelyek sportegészségügyi, rehabilitációs vagy sporteszköz-technológiai vállalkozást indítanának, illetve sportmenedzsmenttel, szurkolói élményfejlesztéssel, egészséges életmóddal foglalkoznának.
 
A Startup campus university programra bármilyen ötlettel vagy kezdő projekttel lehet jelentkezni, amiben részt vesz legalább egy egyetemi hallgató. Emellett kikötői logisztikával és tengeri áruszállítással kapcsolatos ötleteket is várnak.
 
A CheckINN startup programba turisztikai újításokkal lehet csatlakozni. Kiemelt területként kezelik egyebek között az okos utazást és az érintkezésmentes élményeket.         
 
A nyári inkubációs képzésekbe május 23-ig lehet pályázni - olvasható a közleményben.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra