Opten: újra csúcson volt a cégtörlések száma szeptemberben

Jog

Nyomtatás

A megszűnési hullámot tovább dagaszthatja 2015 végén és 2016 elején az is, hogy 2016. március 15-én lejár a 2014 márciusa előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok tőkemoratóriuma, és minimális törzstőke-kötelezettségük 3 millió forintra emelkedik. 2015 szeptemberében még mindig 120 ezer olyan cég van, amelyik nem tett eleget ennek a kötelezettségnek.

Több mint 5 ezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt - közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden
 
A szolgáltató szerint ugyanakkor ez nem meglepő, mivel augusztusban jelentős ügyhátralék halmozódott fel a cégbíróságon. Augusztusban rendkívül kevés, mindössze 2086, szeptemberben pedig 5006 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság, ami csaknem másfélszer annyi, mint 2014 azonos időszakában.
 
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét, aki kifejtette: a végelszámolások, felszámolások és kényszertörlések összesített mutatója továbbra is magas, a cégalapítások száma pedig alacsony, így várhatóan jövőre is folytatódik a működő társas vállalkozások számának csökkenése.
 
Az összegzés szerint tavaly egész évben 57 ezer céggel szemben tett közzé a cégbíróság törléssel végződő eljárást, idén viszont már az első fél évben 36 ezernél több új eljárás indult. A különböző eljárások átlagos átfutási ideje eltérhet, de az adatok alapján jelentős mennyiségben zárulnak most azok, amelyeket tavaly indítottak el. Jövőre ismét megszűnési rekordokra lehet számítani - írta az Opten.
 
A megszűnési hullámot tovább dagaszthatja 2015 végén és 2016 elején az is, hogy 2016. március 15-én lejár a 2014 márciusa előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok tőkemoratóriuma, és minimális törzstőke-kötelezettségük 3 millió forintra emelkedik. 2015 szeptemberében még mindig 120 ezer olyan cég van, amelyik nem tett eleget ennek a kötelezettségnek. 
 
Tóth Tamás viszont a cégvilág hosszú távú megtisztulásának jeleként értelmezte, hogy szeptemberben tovább csökkent azoknak a törléseknek az aránya, amelyek felszámolási eljárás lefolytatása után következtek be. Míg 2013 szeptemberében a cégek 58 százaléka szűnt meg felszámolás által, tavaly csak 47 százalék, idén szeptemberben pedig már csak 35 százalék.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra