Növekvő árbevétel mellett veszteségesen zárta az első negyedévet a LogMeIn informatikai cég

Forrás: MTI

Címkék: LogMeIn


A LogMeIn informatikai vállalat 187,5 millió dollár árbevételt ért el a március végéig tartó első negyedévben, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi 79,7 millió dollárnak, ugyanakkor a cég vesztesége is többszörösére emelkedett - közölte a felhőalapú csatlakoztatott szolgáltatásokkal foglalkozó informatikai vállalat

Az amerikai számviteli szabványok (GAAP) alapján készült adatsor szerint a cég vesztesége részvényenként 0,43 dollár, nettó vesztesége pedig 18,6 millió dollárra nőtt, szemben a 2016 első negyedévében elért 1,07 milliós veszteséggel. A vállalat a második negyedévben 254-256 millió dollár közötti, míg egész évre 970-980 millió dolláros árbevételre és 2-8 millió dollár nettó veszteségre számít.

A jelentés idézi Bill Wagnert, a LogMeIn elnök-vezérigazgatóját, aki a Citrix GoTo nevű céggel való összeolvadását követő első negyedévet még így is pozitívnak értékelte, mivel az árbevétel, a korrigált EBITDA (kamatok, adózás és amortizáció előtti eredmény) és a részvényenkénti eredmény is meghaladta az előirányzott felső határértéket, emellett 105,9 millió dollár üzemi cash-flow-t is generált a vállalat.

A világszerte 14 irodával rendelkező LogMeIn-t magyar szakember alapította 1998-ban Budapesten, központja azonban már Bostonban van. A távelérési, -felügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat olyan partnereket szolgál ki a globális piacon, mint a HP, Microsoft, Walmart, GE, vagy KFC. Magyarországon a főváros mellett Szegeden tart fenn telephelyet, ahol 350, döntő többségében informatikus munkavállalót foglalkoztat. Világszerte pedig több mint háromezernél is több ember dolgozik a vállalatnál.     A LogMeIn-nek mintegy 52,6 millió részvénye van forgalomban. A cég részvényeit a New York-i Nasdaq értéktőzsdén jegyzik, árfolyamuk a hétfői záráskor 4,68 százalékos csökkenéssel 115,05 dolláron állt.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra