Nőtt a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése

Forrás: MTI

Címkék: saját márkás termékek


A kereskedelmi márkák népszerűsége globálisan felívelőben van, a kereskedők terjeszkedési stratégiájukban mind nagyobb hangsúlyt fordítanak saját márkáik megjelentetésére az online és offline csatornákon egyaránt.

Magyarországon tavaly egy százalékpontot nőtt és elérte a 29 százalékot a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése, az 1700 milliárd forintos élelmiszerpiaci forgalomból 497 milliárdot hasítottak ki a kereskedelmi márkák - közölte a Nielsen piackutató kedden. 
 
A piackutató közleményéből kiderül, a sajátmárkás részarány nagysága szempontjából vezet az állateledel 58 százalékkal, amit az étolaj 53 százalékkal és a tejföl 42 százalékkal követ.
 
A vegyi áruk 400 milliárd forintos piacán továbbra is erősebbek a gyártói márkák, a saját márkás termékek piaci részesedése 18 százalék, 76 milliárd forint volt tavaly. 
 
A magyar fogyasztók tavaly a legmagasabb arányban konyhai törlőkendőből (64 százalék), vécépapírból (44 százalék) és papírzsebkendőből (43 százalék) vásároltak saját márkás terméket. 
 
A Nielsen kutatása szerint a válaszadók 41 százaléka vélekedik úgy, hogy a sajátmárkás árucikkek minősége nem marad el a gyártói márkáktól.
 
A piackutató arra is kitér: a kereskedelmi márkák népszerűsége globálisan felívelőben van, a kereskedők terjeszkedési stratégiájukban mind nagyobb hangsúlyt fordítanak saját márkáik megjelentetésére az online és offline csatornákon egyaránt.
 
Európában a globális átlaggal szemben is magasabb a kereskedelmi márkák értékbeli piaci részesedése, a 17 százalékos világátlaggal szemben 31 százalék volt 2016-ban - közölte a Nielsen.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra