Nielsen: hatéves rekordon a fogyasztók bizalma

Forrás: MTI

Címkék: fogyasztók bizalmi indexe


Hatéves rekordszintre emelkedett a magyar fogyasztók bizalma a harmadik negyedévben, a Nielsen fogyasztóibizalom-indexe 64 pontra emelkedett az előző, második negyedévi 57 pontról - közölte a piackutató pénteken

A közlemény szerint a hétpontos emelkedés kimagaslónak számít, és már a globális pénzügyi válság előtti időszakot idézi. Ennél nagyobb indexet Magyarországon a közelmúltban csak 2010-ben mért a Nielsen 63 országban végzett kutatásai során.

A Nielsen felmérése szerint az európai fogyasztói bizalom átlaga 81 pont. A visegrádi négyek közül a cseheké 99 pont (+1 pont a második negyedévhez képest), Lengyelországé 91 pont (+4), Romániáé 87 pont (+1), Szlovákiáé pedig 81 pont, ahol a mutató az előző felméréshez viszonyítva változatlan maradt.

A bizalmi index három összetevője közül a magyar fogyasztók a harmadik negyedév során legoptimistábban most is a személyes pénzügyi kilátásaikat ítélik meg, hiszen a válaszadók 24 százaléka látja kitűnőnek vagy jónak a következő tizenkét hónapban. Ez az arány a második negyedévben 19 százalék volt.

Közölték: jelentősen javult a magyarok vásárlási kedve, a második negyedévi 17 százalék után a megkérdezettek 23 százaléka tartja a felmérés időszakát megfelelőnek arra, hogy beszerezze mindazt, amire szüksége van, ha figyelembe veszi az árakat és saját pénzügyi lehetőségeit. A munkahelyi kilátásokat a követő tizenkét hónapban a magyar válaszadók 19 százaléka tartja pozitívnak, ami 4 százalékponttal nagyobb, mint a második negyedévben.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra