NGM - Idén ötszörösére emelkedik a nagyvállalatok beruházási támogatása

Forrás: MTI

Címkék: nagyvállalatok


A nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból, amelyek elsősorban a kis- és középvállalatokat veszik célba. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a kkv-kkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet

Tavaly 14 magyarországi nagyvállalattal 3 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról kötött szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), így 8,7 milliárdnyi beruházást és 500 munkahely megteremtését segítette. Az idén ötszörösére emelkedik ez a pályázati forrás, azaz 15 milliárd forint lesz - jelentette be az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. 
 
A szakértői egyeztetések lezajlottak, és reményei szerint egy-másfél héten belül a minisztérium honlapján megjelennek az idei pályáztatok feltételei - tette hozzá. 
 
A nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból, amelyek elsősorban a kis- és középvállalatokat veszik célba. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a kkv-kkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet. 
 
Nagyobb részben Kelet-Magyarországra jutott eddig a támogatásból, de Székesfehérvárott, Ajkán, Kaposváron és Közép-Magyarországon is részesedtek belőle cégek. A szerződések szerint június 30-ig a tavalyi szerződésekkel el kell számolniuk  - bár valószínűleg lesz némi csúszás -, de az 500 munkahelyből addig 400 meg fog valósulni - közölte a helyettes államtitkár.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra