MNB-hitelprogram - Kkv-érdekképviseletek: a jegybank programja kedvező a szektor számára

Forrás: MTI

Címkék: növekedési hitel, nhp


A kis- és középvállalkozások (kkv) szakmai érdekképviseletei úgy látják, hogy a szektor számára kedvező a Magyar Nemzeti Bank 2016 januárban induló növekedéstámogató programja (ntp), amely a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő egyrészt a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetésével, másrészt az új piaci hitelprogram (php) meghirdetésével.

A  programok eredményeképpen a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet, ami 5-10 százalékos éves hiteldinamikának felel meg.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az MNB növekedési hitelprogramja komoly segítséget adott a kis- és középvállalkozói szektornak, de nem ért el a mikro vállalkozásokig. Ennek a vállalkozói körnek a fejlődése társadalmi érdek, mivel fontos szerepet játszik a foglalkoztatásban.

Az OKISZ ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, örömmel vették, hogy a kis- és középvállalkozások hitelezési folyamata nem áll le. Kifejezetten üdvözlik, hogy a bankok kockázatát némileg enyhítik, ezzel a mikro vállalkozások számára nagyobb lehetőség lesz hitelfelvételre.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke szerint a Magyar Nemzeti Bank növekedéstámogató programja kedvező lesz az iparosoknak. Az eddigi tapasztalatok alapján a program eredményes működtetéséhez szükséges a garanciarendszer továbbfejlesztése annak érdekében, hogy a kisebb vállalkozások is gyorsan jussanak kereskedelmi banki hitelhez - tette hozzá.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra