Mivel foglalkozik a Gazdasági Versenyhivatal?

Forrás: MTI

Címkék: versenyfelügyelet, kartell, GVH


Az idén mintegy 130 versenyfelügyeleti eljárást indult, és mintegy 125 ügy fog lezárulni. Az összes eljárás mintegy felét fogyasztóvédelmi ügyek adják. A lezárt ügyek bő egyharmada fúziókontrollal kapcsolatos, a fennmaradó 10-15 százalék klasszikus antitröszt (kartell és erőfölény) továbbá a jelentős piaci erővel való visszaélés miatt indított eljárás.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számításai szerint a versenyhatóság 2009 és 2014 közötti eljárásainak köszönhetően a fogyasztók legalább 97 milliárd forintot takarítottak meg - mondta Juhász Miklós elnök.
 
A versenykorlátozó megállapodásokkal és erőfölényes visszaélésekkel, valamint a fúziókkal foglalkozó versenyfelügyeleti eljárások társadalmi haszna forintban mérhető - szögezte le a GVH vezetője.
 
Tájékoztatása szerint az idén mintegy 130 versenyfelügyeleti eljárást indult, és mintegy 125 ügy fog lezárulni. Az összes eljárás mintegy felét fogyasztóvédelmi ügyek adják. A lezárt ügyek bő egyharmada fúziókontrollal kapcsolatos, a fennmaradó 10-15 százalék klasszikus antitröszt (kartell és erőfölény) továbbá a jelentős piaci erővel való visszaélés miatt indított eljárás. 
 
Az elnök felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évekhez képest növekszik a fúziós eljárások száma és az arányuk is. A kiszabott bírság összege közel 5 milliárd forintot tesz ki 2015-ben - ismertette.
 
Juhász Miklós felidézte, hogy az év közepén módosult a versenytörvény, ennek hatására tovább csökkent a fúziós ügyek elintézésének a határideje. Az egyszerűsített eljárásokban már 20 nap alatti az átlagos ügyintézési idő. 
 
Szintén a módosítás teszi lehetővé, hogy a GVH a kis- és középvállalkozások által elkövetett első jogsértés alkalmával - bizonyos feltételek mellett - figyelmeztetést alkalmazzon a bírság kiszabása helyett. Ezzel a lehetőséggel eddig még nem élt a versenyhatóság, mert az csak 2015. július 1. után indult ügyeknél  alkalmazható - jegyezte meg az elnök. 
 
Külön szólt a fogyasztókra leghátrányosabban ható kartellekről. A GVH az idén hat ilyen ügyben hozott döntést, ezek közül négyben közbeszerzést is érintett. 
 
A legnagyobb ügy a gyógyszerkartell volt, amelyben csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki a hatóság. Itt három gyógyszer-nagykereskedő - két tanácsadó vállalkozás közreműködésével - befolyásolta a gyógyszerbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázatokat. Az ajánlataik benyújtása előtt egyeztették az áraikat, és felosztották a piacot egymás között. 
 
Egy másik kartellügyben a műanyag csövek és fittingek (kapcsolóelemek és idomok) piacának meghatározó szereplői piacfelosztó és árrögzítő megállapodásokat kötöttek. A GVH több mint 725 millió forint bírságot szabott ki. Az ügyben alkalmazták az engedékenységi politikát: az egyik piaci szereplő több mint 800 millió forint bírság alól mentesült, a másik cég bírságát pedig  40 százalékkal mérsékelték, miután információval segítették a hatóság munkáját.
 
A versenyhatóság a kontaktlencsék és ápolószerek online forgalmazásának korlátozása ellen is fellépett. A versenykorlátozó kedvezményrendszer alkalmazása miatt összesen több mint 100 millió forint bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértés folytatását. 
 
A GVH a szúnyogirtási piac meghatározó szereplőit is elmarasztalta, mert versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek egymással, hét vállalkozásra összesen mintegy 80 millió forint bírságot szabott ki - ismertette az elnök.
 
Büntetőeljárás két esetben indult kartellezés miatt eddig Juhász Miklós tájékoztatása szerint. Az egyik az útépítési, illetve útrekonstrukciós munkálatok miatt, a másik pedig az egyes rendőrkapitányságok épületenergetikai korszerűsítésre kiírt közbeszerzési eljárásokban feltárt ügyek miatt indult. További négy esetben a fogyasztók megtévesztése miatt tett feljelentést a GVH.
 
Az elnök kiemelte, hogy december elsején kampányt indítottak az engedékenységi politika népszerűsítésére. A GVH széles körben próbálja elérni a kkv-kat, hogy növekedjen az engedékenységi kérelmek alapján indított eljárások száma. 
 
A kampánnyal egy időben elindult a kartell-chat is, amely lehetővé teszi az anonim kapcsolatfelvételt a GVH-val. Az első tapasztalatok jók - jegyezte meg Juhász Miklós. 
 
A tájékoztatáspolitikai eszközök között említette a kartell.gvh.hu oldalt, amelynek kialakításával a hatóság a kartellekkel, ezek káros jellegével és az engedékenységgel kapcsolatos alapvető információkat kívánja közérthető formában megosztani az oda látogatókkal.
 
Az elnök kitért arra, hogy fogyasztóvédelmi ügyek továbbra is nagy súllyal vannak jelen a hatóság tevékenyégében: számos étrend-kiegészítő, gyógyszer, illetve gyógyhatású termék, valamint gyógyászati segédeszköz reklámozásával, továbbá az üdülési joggal és egy légitársaság tájékoztatásával összefüggő megtévesztések miatt állapított meg jogsértést, és szabott ki bírságot a GVH az idén. 
 
Az összehasonlító reklámok miatt szintén több eljárás zárult jogsértés megállapításával. Az eljárások több alkalommal kötelezettségvállalással zárultak, például a kommunikációs gyakorlat módosítását, oktatási kampány indítását vállalta az elmarasztalt cég.
 
A GVH fennállásának 25 éves évfordulójára megújította honlapját, épületét megnyitotta a nagyközönség előtt a 85 éves kartellszabályozást bemutató jogtörténeti kiállítással, és egyebek mellett nagyszabású nemzetközi versenyjogi konferenciát rendezett.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra