Még az idén 5 páláyzat jelenik meg mikro-, kis- és középvállalkozások számára

Forrás: MTI

Címkék: kkv


A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 490 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán.

Rákossy Balázs a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián kifejtette: eddig 26 pályázatot írtak ki kkv-k számára a Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Program (GINOP) összesen 2700 milliárd forintos keretéből, és még az idén további 26 jelenik meg. 
 
Hozzátette: a kiírni tervezett 26 pályázatból öt, összesen több mint 32 milliárd forint értékben kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozásokat célozza meg. 
   
Az államtitkár ismertette: a már megjelent 26 pályázatból 1,1 milliárd forint értékben 25 Békés megyei pályázó nyert el támogatást, két békéscsabai pályázót pedig 286 millió forintos támogatásban részesítettek.
 
Rákossy Balázs elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) Békés megye 2020-ig 57,9 milliárd forintot hívhat le, Békéscsaba pedig 13,2 milliárd lehívására lesz jogosult.
 
A 2007-2013-as ciklusban a dél-alföldi régió 1300 milliárd forintot költhetett el, Békés megye 26 milliárd forintos támogatásban részesült a Gazdasági Operatív Program keretéből, és 57,5 milliárd forinthoz jutott hozzá a Regionális Operatív Programból. A megyeszékhely, Békéscsaba a két programból összesen 17,7 milliárd forintot kapott, amelyből csaknem 400 projektet valósítottak meg.
 
Rákossy Balázs emlékeztetett: Magyarországon tavaly 3,7 százalékos volt a gazdasági növekedés, és idén is 3 százalék várható. 2014-ben 6800 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban, és rekordösszegű, 1850 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki. A munkahelyek száma folyamatosan nő, 2010 óta több mint 550 ezer állás jött létre, ebből több mint 300 ezer a versenyszférában. 
 
Az államtitkár hangsúlyozta, szeretnék, ha ez a trend folytatódna, emiatt döntött úgy a kormány, hogy az új hétéves ciklus forrásainak több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja. 
 
Rákossy Balázs szerint a kkv-kat segítő mikrohitelek az EU-ban is "sikertörténetnek" számítanak, ezen a téren - a tanácsadás és a helyi vállalkozásfejlesztési központok létrehozása mellett - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány segítheti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat.
 
Farkas Zoltán Imre, a Magyar Államkincstár támogatási igazgatója a konferencián elmondta: év végéig a TOP-ból 456 milliárd forintot írnak ki a megyék, 206,5 milliárdot pedig a megyei jogú városok számára.
 
Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány célja olyan helyi és térségi érdekszférákon is túlnyúló tevékenységek, gazdaságfejlesztő programok megvalósítása, mely támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozások létrejöttét és megerősödését, versenyképességük fokozását, növekedési esélyeik bővítését.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra