Kereskedelmi szövetség: idén 5 százalék körül bővülhet a kiskereskedelmi forgalom

Forrás: MTI

Címkék: kereskedelem


Kiemelkedő volt a kiskereskedelmi forgalom augusztusi bővülése, az adatok alapján az idei már a harmadik olyan év lesz, amikor elérte vagy túllépte az 5 százalékos növekedést az ágazat - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az év során tartósan magas maradhat a növekedés üteme.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétette: augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Augusztusban a forgalom élénkülést mutatott a júliusi ütemhez képest, amikor 2,9, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Vámos György hozzátette: a növekedés nagyobb a várakozásoknál is, és az uniós átlagot is jóval meghaladja.

A januártól-augusztusig tartó időszak növekedése bizakodásra ad okot: 2016-ban is 5 százalék körüli növekedéssel lehet számolni, míg korábban még csak 3-4 százalékot vártak.

Kitért arra, hogy Magyarországon a webkereskedelem bővült a legjobban, de erős ütemben nőtt a ruházati cikkek értékesítése, és az átlag felett bővült a tartós cikkek, háztartási cikkek, valamint a számítástechnikai eszközök forgalma is.

Mindez azt jelenti, hogy a családoknak van többletjövedelme, amit el tudnak költeni nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkekre.

A karácsonyi forgalom kiemelkedő lesz az idén, Vámos György ismertetése szerint a decemberi költésen belül az élelmiszerek és iparcikkek forgalma 50 milliárd forinttal, 5-6 százalékkal nőhet decemberben az előző évhez képest. Ajándékokra a becslések szerint 80-90 milliárd forintot, és élelmiszerekre is nagyjából ugyanennyit költenek majd a családok, mindkettő néhány milliárd forinttal több a tavalyinál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek küldött közleményében kiemelte: az európai átlaghoz képest kétszer nagyobb mértékben nőtt éves alapon a kiskereskedelmi forgalom augusztusban, így már harmincnyolc hónapja tart az ágazat bővülése. A háztartások rendelkezésre álló jövedelmének bővülése meghaladja a kiskereskedelemét, ami továbbra is erős megtakarítási hajlandóságot jelez. A masszív bértömeg-növekedés és az emelkedő lakossági bizalom következtében 2016-ban a háztartások fogyasztási kiadása a konvergenciaprogramban előre jelzett 3,9 százaléknál nagyobb mértékben növekedhet - írták.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra