IVSZ: párbeszéd szükséges a felkészüléshez a digitális átalakulásra

Forrás: MTI

Címkék: informatika


Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) sajnálatosnak tartja a T-Systems és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegy értékesítési projektje körül kialakult helyzetet, amelynek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a piaci szereplők és az állami szervezetek közös érdeke a felkészülés digitális átalakulásra, amihez párbeszédre van szükség.

Az IVSZ közleményében megjegyezte azt is, hogy aggasztónak találja a szolgáltató hivatalos IT-biztonsági protokoll szerinti feljelentését követő hatósági reakciót.

A szövetség rámutatott arra, hogy a digitalizáció nem egyszerű technológiai fejlesztéseket jelent, hanem újra kell alkotni a folyamatokat, ehhez pedig a jogszabályi háttérnek és a kapcsolódó gyakorlatoknak is fejlődniük kell. Ez ma még messze nem egyenletesen valósul meg - írták a Laufer Tamás elnök által jegyzett közleményben. 

Az IVSZ kiemelte: az IT-fejlesztéseket igénylő ügyfelek, a piaci szereplők és az állami szervezetek közös érdeke, hogy felkészülten és rugalmasan fogadják a digitális átalakulás napi kihívásait. Ehhez nemcsak a technológia ismeretére, de a folyamatos és intenzív párbeszédre is szükség van minden szereplő részéről. 

Az IVSZ ebben a folyamatban támogat minden érintettet, és felajánlja szakmai segítségét a jogszabályalkotási folyamatban, illetve a felmerült témakörökben a terminológia tisztázásában - hangsúlyozták. 

A szövetség emlékeztet arra, hogy kifejezetten ilyen céllal jöttek létre a közelmúltban az olyan fórumok, mint az 5G Koalíció, az Ipar 4.0 platform vagy a Digitális Jólét Program 2.0 stratégia, hogy Magyarország gyorsan és eredményesen léphessen át a digitális gazdaság korszakába.

A BKK július 13-án indította el online jegyértékesítési rendszerét. Sajtóhírek szerint az informatikai rendszer könnyen feltörhető, így például a valós árnál sokkal olcsóbban is lehet jegyet, bérletet venni. A BKK másnap kiadott közleménye szerint a rendszer "sikeres bevezetését és rendeltetésszerű használatát folyamatos informatikai támadással próbálják befolyásolni". 

Pénteki sajtóhírek szerint csütörtök éjjel előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak egy budapesti fiatalt a rendőrök, aki észrevett egy "rést" az online értékesítési rendszerben, tesztelte, majd jelezte is a BKK-nak a hibát. Emiatt több ellenzéki párt tiltakozott. 

A rendszert fejlesztő T-Systems Magyarország szerint kötelességük volt rendőrségi feljelentést tenni. Ugyanakkor megjegyezték: "a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jószándékkal járt el".

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra