Hamarosan újabb pályázat indul az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására

Forrás: MTI

Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás felidézte, tavaly májusban írták ki a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatására szolgáló pályázatot. Ennek sikerességét mutatja, hogy másfél nap alatt el is fogyott a rendelkezésre álló keretösszeg, ugyanis 2053 darab jármű vásárlására nyújtottak be 1712 darab kérelmet 6 milliárd forint értékben.

Közölte, időről időre támogatják a lakosság, az önkormányzatok, a civil és egyházi szervezetek, valamint a vállalatok elektromosjármű-beszerzéseit, a tavalyi pályázat ebbe a sorba illeszkedik.

Az államtitkár kiemelte, a kormány a koronavírus-járvány alatt is folytatja a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtását. Azért dolgoznak, hogy Magyarország klímasemleges és tiszta ország legyen, úgy, hogy az ennek érdekében szükséges változások költségeit ne a magyar embereknek kelljen megfizetniük. "Mi úgy fogjuk elérni a célokat, hogy közben nem kell emiatt megemelni az élelmiszerek árát és a rezsit sem" - jelentette ki az államtitkár


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra