GVI: nem elterjedt a közbeszerzési részvétel a cégek körében

Forrás: MTI

Címkék: közbeszerzés


A cégek 48 százaléka egyáltalán nem figyeli a közbeszerzési pályázatokat.

Nem elterjedt a cégek körében a közbeszerzési pályázati részvétel, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) által megkérdezett vállalatok mindössze 11 százaléka indult el valamilyen közbeszerzési pályázaton az elmúlt egy évben.
 
Az összefoglaló szerint az elemzéshez a GVI negyedéves vállalati konjunktúra-felmérésének januári eredményeit használták fel, amely 400 magyarországi vállalkozás vezetőjének válaszain alapul.
 
Az elemzés szerint a közbeszerzési pályázatokon a részvétel a vállalatok regionális elhelyezkedésétől, létszámától, árbevételétől, valamint a külföldi tulajdon és az export részarányától függetlenül nagyjából hasonló. 
 
Ugyanakkor a tevékenység köre meghatározó e szempontból.
 
A megkérdezett építőipari cégek 19 százaléka indult közbeszerzési pályázatokon az elmúlt egy évben, és a feldolgozóipari vállalatok esetében is átlag feletti, 13 százalékos a pályázati részvétel. A nem ipari vállalatok közbeszerzési pályázatok iránti érdeklődése lényegesen alacsonyabb, a gazdasági szolgáltatást nyújtó cégek 8, a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok 6 százaléka indult ilyen jellegű pályázaton.
 
A pályázó cégek elsősorban állami, valamint európai uniós kiírásokon indulnak el, önkormányzatok által kiírt pályázatokra lényegesen kevesebb cég jelentkezett.
 
A válaszok alapján a cégek 48 százaléka egyáltalán nem figyeli a közbeszerzési pályázatokat. A megkérdezett vállalatvezetők kevesebb mint fele jelölt meg egy vagy több információforrást.
 
A nagyobb létszámú és árbevételű, valamint az építőiparban, a kereskedelemben és a gazdasági szolgáltatások területén működő cégek értesülnek nagyobb arányban a közbeszerzési pályázatokról, és szintén ezek a cégek azok, amelyek több forrásból is képesek információhoz jutni a különböző kiírásokról - derült ki a felmérésből.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra