GE beszállítói fórumot tartottak Debrecenben

Forrás: MTI

Címkék: beszállítók


Olyan magyarországi beszállítókat keresnek, amelyek képesek a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő minőségű termékek és szolgáltatások előállítására, valamint a folyamatos fejlődés fenntartására, ezáltal a GE hosszú távú partnereivé válhatnak

Mentorprogram keretében a kormány az elkövetkező három évben 3,3 milliárd forintot fordít a kis- és középvállalkozások megerősítésére, elsősorban gyártói, menedzsmenti, pénzügyi és gyakorlati ismereteik bővítésére - közölte Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett GE beszállítói fórumon.
 
Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke hozzátette: a GE elkötelezett abban, hogy kis- és középvállalati beszállítói bázisának növelésével és a nagyobb beszállítók regionális beszállítókká fejlesztésével segítse a közép- és kelet-európai kkv-k integrálását a beszállítói láncába, és támogassa nemzetközi piacra lépésüket.

Marczinkó Zoltán kiemelte: a kormány vonzó beszállítói programmal segíti a kkv-kat, erre az idén 3 milliárd forint áll rendelkezésre, ami bővíthető. Fontosnak nevezte, hogy a kkv-k megismerkedjenek az ipar 4.0-val, a cégek digitális transzformációjának programjával. Felmérések szerint ugyanis jelenleg a magyar kkv-k mindössze 30 százaléka tudja csak mi az ipar 4.0. Az ismeretátadás érdekében a mintagyár-program keretében öt vállalkozást alakítottak ki, ahol 2-3 órás program keretében ismerhetik meg a kkv-k az ipar 4.0 kihívásait

 Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke olyan magyarországi beszállítókat keresnek, amelyek képesek a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő minőségű termékek és szolgáltatások előállítására, valamint a folyamatos fejlődés fenntartására, ezáltal a GE hosszú távú partnereivé válhatnak - fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy a GE árbevétele a világon 100 milliárd dollár, és 70 milliárd dollárt fordít beszerzésekre. Ebből Európában a beszállítókra 9 milliárd dollárt költenek, a V4 országokban 1,7 milliárdot, Magyarországon pedig mintegy 100 millió dollárt.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja bejelentette: az egyetemen megalakult a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet. Ennek feladata az egyetem karain folyó képzések ipari igényeknek megfelelő szempontok szerinti fejlesztésére javaslatok felvetése, kidolgozása, kapcsolattartás a különböző iparági résztvevőkkel, továbbá az egyetemi kutatások innovációs és üzleti irányú fejlesztése. Az intézetet Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke vezeti.

Radványi Bálint, a Paksi Atomerőmű Kapacitásának Fenntartásához Kapcsolódó Infrastruktúra-fejlesztésért, Innovációért és Lokalizációért Felelős Államtitkárság képviselője a fórumon példaként említette, hogy a paksi atomerőmű-beruházáshoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseknél 40 százalékos magyar beszállítói arányt céloztak meg, abból a GE 6,5-7 százalékot már elnyert.

Különösen az úgynevezett "kerítésen kívüli" beruházások adnak nagy lehetőséget a kkv-knak - mondta, megemlítve, hogy meg kell építeni 72 felvonulási épületet, 8500 ember elhelyezésére lakásokat, irodákat, éttermeket, szolgáltató helyeket.

A gépészeti fejlesztésekben - amiben a GE is részt vesz - 400-500 milliárdos tenderkiírások várhatóak, egy-egy ilyen beszállítói programban integrátorral több kkv is részt vehet - tette hozzá

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra