FruitVeB: 100 ezer tonnával kevesebb zöldség termett

Forrás: MTI

Címkék: jelentés, zöldség-gyümölcs


Mintegy 100 ezer tonnával kevesebb zöldség termett az idén tavalyhoz képest, így várhatóan mintegy 1,7 millió tonna zöldséget takarítanak be - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke hétfőn.

Ledó Ferenc közölte: a szabadföldi zöldségek esetében - főként az aszályos időjárás miatt - 9-10 százalékos volt a csökkenés, míg a hajtatott zöldségek mennyisége 2-3 százalékkal emelkedett a múlt évihez képest.

A szabadföldi zöldségtermelés kiesésének döntő hányadát a csemegekukorica terméscsökkenése okozta. Csemegekukoricából 2014-ben 570 ezer tonna termett, míg az idén 470-480 ezer tonna. Egyrészt a csökkenés abból adódott, hogy a konzervüzemek kisebb mennyiségre szerződtek az orosz embargó miatt, másrészt az aszály elvitte a termés egy részét.

A többi szántóföldi zöldségnél a csökkenés nem volt szélsőséges, sőt több növény esetében nőtt a termés. Például ipari paradicsomból az Univer mintegy 30 ezer tonnával nagyobb mennyiséget tudott feldolgozni, illetve ennek a növénynek a termését nem csökkentette jelentősebben az aszály sem. Így az idén volt olyan termelő, aki egy hektáron 100 tonna feletti mennyiséget is elért. A múlt évben az ipari paradicsom mennyisége mintegy 60-62 ezer tonna volt, szemben az idei mintegy 100 ezer tonnával.

A görögdinnyéből 200-205 ezer tonna termett, szemben a tavalyi 220 ezer tonnával. A terméskiesést ennél a növénynél az idei nyáron tapasztalható nagyon meleg időszakok okozták - mondta Ledó Ferenc.

Hozzátette: a káposztafélék esetében 3-6 százalékos területcsökkenést tapasztaltak, ami hasonló nagyságú terméskiesést eredményezett. A karfiol esetében pedig a nagy melegek olyan kedvezőtlenül befolyásolták a hozamot, hogy gyakorlatilag nem lehetett karfiolt termelni a nyáron Magyarországon. Például augusztusban - még a korszerű fajták termesztése ellenére is - karfiolból importra szorult az ország - közölte.

A gyökérzöldségek mennyisége lényegében nem változott, legfeljebb egy-két százalékkal csökkent. A szeptemberi esők jókor jöttek - jegyzete meg a FruitVeB elnöke. Kiemelte: a spárgatermelés mintegy 5000 tonna volt az idén, aminek mintegy 90 százalékát exportálják a Dél-Alföldről.

A hagymafélékről szólva közölte: vöröshagymából mintegy 60-62 ezer tonnát takarítottak be, értékesítésével pedig nem lesz gond, mivel Európában a szokásosnál kevesebb termett. Fokhagymából ugyanakkor valamivel kevesebb termett az idén, mint a múlt évben, mert ezt a növényt is lényegében öntözés nélkül termelik még Makó környékén. A fokhagymából az aszály miatt az idén mintegy 7000 tonna termett a szokásos 8500-9000 tonnával szemben.
   
A konzervuborka termése stagnált vagy némileg emelkedett az idén a múlt évhez képest. Megemlítette: e növény termesztése 70 százalékban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folyik, és az itt működő, az önkormányzatok által létrehozott szociális szövetkezetek tevékenysége pozitívan hatott a termelésére. A konzervuborkát ugyanis mind belföldön, mind külföldön jól el lehet adni.

A hajtatott zöldségek összes termésmennyisége az idén várhatóan mintegy 400 ezer tonna lesz. A szántóföldi zöldségtermés az idén 1,26 millió tonnára rúg, míg a gomba mennyisége a múlt évi 30 ezer tonnával szemben 32 ezer tonnát tesz ki.

A hajtatott zöldségek mennyisége 2-3 százalékkal több az idén, mint tavaly, ami zömmel a paradicsomhajtatásból származik. A hajtatott paradicsomból az idén mintegy 12-16 ezer tonnával termett több, mint az előző évben, össztermése eléri a 125 ezer tonnát - fejtette ki.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra