Elindítja a piaci hitelprogram második szakaszát az MNB

Forrás: MTI

Címkék: MNB


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a piaci hitelprogram második szakaszának elindításáról határozott annak érdekében, hogy a bankok hitelezési vállalásaikat emelni tudják - közölte a jegybank szerdán.

A második szakaszban az MNB továbbra is a korábban alkalmazott kockázatkezelő és likviditáskezelő eszközeit ajánlja fel a bankoknak.

A tájékoztatás szerint a program második szakaszában a jegybanki eszközök csak korlátozott mértékben állnak a bankok rendelkezésére. A feltételes kamatcsere ügyletek keretösszege 300, míg a preferenciális betétállomány keretösszege 150 milliárd forint.

Az egyedi banki vállalások emelése érdekében a kiemelkedő arányú hitelnövelést vállaló bankok nagyobb mértékben részesülnek a preferenciális betéti eszközből - közölte az MNB.

A jegybank felidézte: 2015 őszén indította el a piaci hitelprogramot, amelynek keretében 2016 elején a bankok csaknem 200 milliárd forintos vállalást tettek kkv-hitelállományuk növelésére.

A közlemény szerint a program első éve sikeres volt, a résztvevő hitelintézetek ugyanis 2016-ban több mint 50 százalékkal túlteljesítették vállalásukat. A program elősegítette, hogy tavaly már a teljes vállalati szektor hitelezését bővülés jellemezte, a kkv-szektor hitelezése pedig kiemelkedő mértékben, több mint 8 százalékkal, önálló vállalkozókkal együtt pedig 12 százalékkal emelkedett.

A hitelprogram első szakaszában a bankoknak nem volt lehetőségük arra, hogy megemeljék hitelezési vállalásaikat, csak a vállalt hitelnövekmény csökkentésére volt mód.

A monetáris tanács azért döntött a második szakasz elindításáról, hogy a bankok emelni tudják hitelezési vállalásaikat, így a hiteldinamika továbbra is az MNB által egészségesnek és a gazdasági növekedés szempontjából kívánatosnak tartott 5-10 százalékos sáv felső felében maradjon - hangsúlyozta a jegybank.

A program folytatásának célja, hogy a bankok az eddigieken felül addicionális hitelezési vállalásokat tegyenek, így biztosítva a kkv-hitelállomány dinamikus növekedésének fennmaradását.

A második szakaszban a jegybank egyrészt bővíti piaci hitelösztönzési eszköztárát, másrészt a program célzottabbá tételével kiemelten támogatja a dinamikusabb hitelezési aktivitást.

A hitelprogram második szakaszának operatív részleteit az MNB júniusban teszi közzé.
 

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra