Az SZTA tevékenysége 4,5 milliárd forint magántőke befektetését ösztönözte


A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. mozgósítani tudott több olyan privát befektetőt is, akik nyitottak az ígéretes kis- és középvállalkozásokba (kkv) való befektetésre, de egyedül nem tudtak elegendő forrást biztosítani a projekt támogatására. A közös befektetés valamennyi ügylet esetében javította az üzleti terv hatékony megvalósítását, segítette a vállalkozások gyorsabb előrehaladását.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) a mintegy 13 milliárd forint értékű, európai uniós tőkeforrás kihelyezése mellett további 4,5 milliárd forint magántőke befektetését ösztönözte működése elmúlt öt évében.
 
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. közleménye szerint mozgósítani tudott több olyan privát befektetőt is, akik nyitottak az ígéretes kis- és középvállalkozásokba (kkv) való befektetésre, de egyedül nem tudtak elegendő forrást biztosítani a projekt támogatására. A közös befektetés valamennyi ügylet esetében javította az üzleti terv hatékony megvalósítását, segítette a vállalkozások gyorsabb előrehaladását.

A befektetések 75 százalékánál az SZTA tőkeforrása mellé plusz forrás is társult, jellemzően a nagyobb tőkeösszeget igénylő, nagyobb növekedési potenciállal rendelkező, így nagyobb kockázatú projektek esetében.

A társbefektetők a tőkebevonáson túl jellemzően iparági kapcsolatrendszerükkel, valamint operatív tevékenységükkel is segítik a társaságok napi működését, ami az SZTA kockázatát is csökkenti.

A közlemény szerint a sikeres társbefektetői együttműködésekre valamennyi iparágban található példa.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. feladata a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. Az alap 85 százaléka európai uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás. Az SZTA célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból jelentős, ugyanakkor a piaci kockázati tőkebefektetők figyelmén többségében kívül eső szektorok vállalkozásait támogassa.

Az alap összesen több mint 90 magyar vállalkozás fejlődéséhez és működéséhez biztosított forrást.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra