Az adóhatóság a nyári ellenőrzések egyharmada tárt fel szabálytalanságot

Adózás

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóellenőrzés


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közel 300 millió forint bírságot szabott ki nyári ellenőrzési akciójában, az országszerte mintegy 7600 ellenőrzés egyharmada valamilyen szabálytalanságot tárt fel - közölte az adóhivatal csütörtökön a honlapján.

Közel 50 üzletet kellett 12 napra bezárni nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt, 8 esetben üzletbezárást helyettesítő bírságot szabtak ki.

A NAV országos nyári ellenőrzéssorozata július elejétől augusztus végéig tartott. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, rendezvényszervezőknél lehetett az adóhivatal munkatársaira számítani. Budapesten és a Balaton környékén kiemelt figyelmet fordítottak az ellenőrök a szállásadókra is. 

A vizsgálandó vállalkozásokat kockázatelemzés alapján, célzottan választották ki. Ez azt jelenti, hogy a NAV jellemzően azoknál "kopogtatott", akiknél az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nem volt rendben. A piacokon, vásárokon pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választották ki a revizorok, mely gazdálkodókat kell ellenőrizni. Azokat, akik korábban már hibáztak, azaz nem adtak nyugtát vagy számlát, újra ellenőrzésre jelölte a "rendszer". 

A Balaton-parti megyékben az igazgatóságok revizorokat cseréltek, hogy az ismeretlen arcokkal nagyobb eredménnyel szűrjék ki a törvényszegőket - tették hozzá a közleményben.

Az ellenőrzések egyik tapasztalata az, hogy hogy a késő délutáni, éjszakai, hétvégi időszakokban jóval gyengébb a nyugta- és számlaadási fegyelem - ismerteti közleményében a NAV.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra