Átverés az üzletben - gabonakereskedelem

Forrás: MTI

Címkék: csalás


Az egyik vádlott és időközben elhunyt társa teherautókkal több ezer tonna földet hordatott egy törökszentmiklósi telephely egyik gabonatárolójába, majd azt csaknem 40 tonnányi búzával letakarták. Majd az egészet eladták egy lengyel cégnek - aki ki is fizette. Ilyen nincs. De van.

Jogerősen három és fél év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik nagy mennyiségű búza értékesítése ürügyén csaltak ki jelentős összeget egy lengyel cégtől.
 
A táblabíróság különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek tettesként, illetve bűnsegédként a vádlottakat.

Az egyik vádlott és időközben elhunyt társa teherautókkal több ezer tonna földet hordatott egy törökszentmiklósi telephely egyik gabonatárolójába, majd azt csaknem 40 tonnányi búzával letakarták. A fiktív gabonakészletből 3500 tonna étkezési búzát 33 ezer forintos nettó áron eladtak egy cégnek. Az üzletről - a búza eredetének igazolására - szerződés és átadás-átvételi jegyzőkönyv is készült, de ezek valótlan tartalmúak voltak, az eladó nem rendelkezett ennyi gabonával, a vevő pedig a vásárláshoz szükséges pénzzel.

Az új tulajdonos, az ügy másik vádlottja 2010 augusztusában az étkezési búzából 3200 tonnát értékesített közvetítőkön keresztül egy lengyel cégnek. Olyan szerződést kötöttek, amelynek alapján a vevő 1500 tonna ellenértékét előre kifizeti az eladónak. Ez meg is történt, a lengyel vállalkozás a magyar cég számlájára 61,5 millió forintot utalt át, amelyet a vádlott készpénzben felvett. Ezután a vevő tehergépkocsijai megjelentek a telephelyen, hogy a búzát elszállítsák, ám ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tárolóban javarészt föld van, és csupán 38,94 tonna gabona, amely a föld eltakarására szolgált.

A lengyel cég kára nem térült meg.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra