Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díjakat

Forrás: MTI

A legsikeresebb vállalkozás - legsikeresebb fiatal vállalkozó díjat a Galaktika Kft. nyerte el. A mobilitási díjat a Hotel Foldana Residence Kft. vehette át, az innovációs díjat a Terék Kft.-nek ítélték oda, a termelékenységért járó díjban pedig az Orha Művek Zrt. részesült.

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása díjakat szerdán Budapesten, immár a kilencedik alkalommal. Az ünnepélyes díjátadón 11 hazai egyéni vállalkozó és cég vehette át az elismerést.

A díjakat közösen osztja ki az Agrárminisztérium (AM) és a díjat működtető alapítvány, olyan gazdasági szereplők munkáját ismerve el évente, amelyek teljesen vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak.

A díjat hagyományteremtő szándékkal indította el a Gróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-ben. Az elismeréssel olyan örök értékekre szeretnék ráirányítani a gazdaság szereplőinek figyelmét, mint a becsület, a méltóság, a szorgalom és tenni akarás a nemzetért - hangzott el rendezvényen.

A csütörtöki eseményen Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a díjazottak a vidékfejlesztéstől az innovációig különböző területekről érkeztek, ám mindannyiukban közös a tenni akarás a hazáért, a nemzetért, a fejlődésért, határon innen és túl.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy a díjat azoknak a vállalkozóknak ítélik oda, akik követik Széchenyi István példáját, és kiemelkedő eredményeket értek el a vállalkozói szférában.

"Az Év Széchenyi Vállalkozása nem csupán pénzügyi eredményekről szól, hanem az elkötelezettségről, az innovációról és a társadalmi felelősségvállalásról is. Úgy gondoljuk, hogy gróf Széchenyi István munkássága utat mutat ezekben a nehéz időkben a fejlődésre" - mondta az alapítvány elnöke.

 Széchenyi Tímea az ünnepségen az elmúlt időszak kiemelkedő eseményének nevezte a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetségének megalakulását. "Mindannyian kifosztattunk anyagi értelemben, de szellemi örökségünk megmaradt és kiállta az idők próbáját" - fogalmazott.

A fődíjat az Orha Művek Zrt., valamint a AWM Holding Zrt. érdemelte ki, az agrárminiszter által alapított vidékfejlesztési díjban az Etyeki Műhely Alapítvány részesült.

A legsikeresebb vállalkozás - legsikeresebb fiatal vállalkozó díjat a Galaktika Kft. nyerte el. A mobilitási díjat a Hotel Foldana Residence Kft. vehette át, az innovációs díjat a Terék Kft.-nek ítélték oda, a termelékenységért járó díjban pedig az Orha Művek Zrt. részesült.

Az év felelős üzleti vállalkozása díjat a Galaktika Kft., a Hotel Foldana Residence Kft., valamint a Fidenter Kft. kapta.

A társadalmi felelősségvállalásért díjat az Ételintoleranciás és Ételallergiás Gyermekekért és Családokért Alapítványnak ítélte oda a zsűri. A Család-különdíjat az idén a Karcso Mokka Bt., valamint Kótis Mariann Nikoletta kapta.

A beérkezett pályázatokat háromtagú független szakmai zsűri értékelte. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díj fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra