A webáruházak honlapjai még mindig hiányosak
Címkék: webáruház
Azt vizsgálták, hogy a vállalkozások a kormányrendelet értelmében tájékoztatják-e a fogyasztókat egyebek között a szerződésben megnevezett termék tulajdonságairól, teljes összegéről, valamint a pluszban felmerülő költségekről (fuvardíj vagy a postaköltség), a teljesítés feltételeiről, valamint a vállalkozás nevéről, székhelyének postai címéről és a panaszkezelés módjáról.
A négy vizsgált webáruház közül egy-egy esetben tapasztalt a szövetség súlyosnak minősíthető problémát, a szavatosság, a jótállás és az indokolás nélküli elállási jog összemosását, illetve a szerződő vállalkozás beazonosításának nehézségét - ismertették. A FEOSZ szerint az érintettek nem megfelelően tájékozottak a rájuk vonatkozó jogszabályok tartalmáról.
Arra is rámutatott a vizsgálat, hogy az elállási jog esetében nagyon sok vállalkozás támaszt többletkövetelményeket az elállás érvényesítéséhez, például, hogy a csomagolás bontatlan, sértetlen legyen, ezek azonban teljesen ellentétesek a jogszabály céljával.
Hiányosságként tapasztalták még, hogy az egyes honlapokon nem tüntették fel a békéltető testülethez fordulás lehetőségét, vagyis a fogyasztókat nem tájékoztatták arról, hogy hová fordulhatnak, ha a vállalkozás elutasítja panaszaikat, minőségi kifogásaikat.
Pozitívumként értékelték viszont, hogy a honlapokon egyértelműen tüntették fel a termékek árát és a szállítási díjakat, valamint, hogy egyre több vállalkozás vállal a jogszabály által rögzített 14 napos elállási határidőnél hosszabb határidőt - ismerteti közleményében a FEOSZ.