A vállalkozói szövetségek üdvözlik a vasárnapi munkavégzés tilalmának visszavonását

Forrás: MTI

Címkék: vasárnapi munkavégzés


Dávid Ferenc szerint a vasárnapi boltbezárás nem volt gazdaságilag sikeres, a hazai tulajdonban lévő mikro- és kisvállalkozások két és félezer boltot zártak be, utcára került 9 ezer munkavállaló. A multi kereskedelmi láncok megnyerték a hatnapos nyitvatartási csatát, a magyar kis- és közepes vállalkozások vesztesek voltak, esetükben elmaradt haszonról is lehet beszélni

A vállalkozások képviselői jó és érthető lépésnek tartják a kormány döntését, hogy visszavonja a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást. 
 
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, örülnek annak, hogy a kormány megtette ezt a lépést, "az más kérdés, miért kellett ehhez tizenhárom hónapot várni".
 
A VOSZ az első pillanattól kezdve vállalkozás-, munkavállaló- és vásárlóellenes intézkedésnek tartotta a vasárnapi boltzárat.
 
Hangsúlyozta, hogy "komoly gazdasági, társadalmi tartalommal rendelkező jogszabályról egyeztetni kell az érdekeltekkel, a vállalkozókkal, a munkavállalókkal, ez esetben a lakosság képviselőivel is, hiszen a magyar társadalom kétharmada nem értett egyet a vasárnapi boltbezárással".
 
Úgy vélte, az új helyzetről egyeztetni kell a szakszervezetekkel, hiszen komoly munkaszervezési kérdések lesznek a vasárnapi nyitvatartás visszaállításával, és "ez jó alkalom a társadalmi párbeszéd újra aktivizálására".
 
Dávid Ferenc szerint a vasárnapi boltbezárás nem volt gazdaságilag sikeres, a hazai tulajdonban lévő mikro- és kisvállalkozások két és félezer boltot zártak be, utcára került 9 ezer munkavállaló. A multi kereskedelmi láncok megnyerték a hatnapos nyitvatartási csatát, a magyar kis- és közepes vállalkozások vesztesek voltak, esetükben elmaradt haszonról is lehet beszélni - tette hozzá.
 
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felidézte, hogy a jogszabály életbelépésekor semleges álláspontot képviseltek, mert a kamarának vannak olyan tagjai, amelyeknek kedvező, és olyanok is, amelyek számára kedvezőtlen volt a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló szabályozás. 
 
Ha a kormány úgy látja, hogy az emberek többségének a vasárnapi boltbezárás nem jó, és a korábbi szabályozást módosítja, az érthető, de az intézkedés nem fog földindulást hozni, mint ahogy a bezárás sem hozott - mondta Parragh László.
 
Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke rámutatott, hogy a nagy bevásárlóközpontokban működő vendéglátók, szolgáltatók veszteséget szenvedtek azzal, hogy az élelmiszerláncok nem nyitottak ki vasárnap. 
 
A vasárnapi zárva tartás megosztotta a társadalmat, a többség a nyitvatartás mellett volt, mert maga szerette volna eldönteni, hogy mikor vásároljon - mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke, aki szerint helyes döntést hozott a kormány, nem egy népszavazáson kell egy ilyen kérdésben állást foglalni.
 
Vadász György szerint a tapasztalatok azt is mutatják, hogy a hazai kiskereskedők nem jártak olyan jól a vasárnapi zárva tartással, mint ahogyan azt eredetileg várták, ugyanakkor pozitívumnak tartotta, hogy nem csökkent a kereskedelem bevétele. Úgy vélte, a vasárnapi nyitva tartás további lendületet ad a hazai kiskereskedelemnek.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra