A versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatok

Jog

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: versenytörvény, GVH


A versenyhivatal tavaly is prioritásként kezelte a kartellek elleni küzdelmet, a sérülékeny fogyasztók védelmét, de emellett jelentős figyelmet fordított a digitális világban, egyebek mellett a közösségi médiában megjelenő folyamatokra. A GVH harmadszor tette közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő elemzését.

Jelentősen csökkent az egyszerűbb megítélésű fúziós ügyek ügyintézési határideje a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő 2016. elején megjelent törvénymódosítás eredményeként; míg 2012-ben az egyszerűsített eljárások elintézési határideje átlagosan 36 nap volt, addig 2016-ra 12 napra csökkent - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn, miután az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a hivatal 2016. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.
 
A tájékoztató szerint a GVH 120 ügyben hozott döntést az elmúlt évben, és összesen mintegy 5,4 milliárd forint bírságot szabott ki.
 
A lezárt ügyek csaknem felét összefonódásokkal kapcsolatos esetek tették ki. Az elmúlt évekhez viszonyítva először fordult elő, hogy a fúziós ügyekben született határozatok száma meghaladta a fogyasztóvédelmi ügyekben hozott döntések számát.
 
A versenyhivatal tavaly is prioritásként kezelte a kartellek elleni küzdelmet, a sérülékeny fogyasztók védelmét, de emellett jelentős figyelmet fordított a digitális világban, egyebek mellett a közösségi médiában megjelenő folyamatokra.
 
A 2015 júniusában hatályba lépett figyelmeztetés lehetőségét két esetben alkalmazta a GVH a kis- és középvállalkozásokkal szemben, ezzel is elősegítve a versenyjogi megfelelést.
 
A GVH harmadszor tette közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő elemzését,  amely szerint a 2011-2016-os időszakban a hivatal saját költségvetésének több mint hatszorosát takarította meg a fogyasztóknak a versenykorlátozó megállapodások és erőfölényes visszaélések felderítésével, valamint a fúziókontroll révén - közölték.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra