Cégvezetés hírek, információk
Digitalizáció kategória hírei
Mesterséges intelligencia és a fogyasztóvédelem
Digitalizáció 2026-03-11
Számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdést, illetve aggályt vet fel a mesterséges intelligencia alkalmazása – fejtette ki Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Mesterséges fogyasztóvédelem – Intézményi és jogérvényesítési keretek az AI korában” című konferenciáján, Budapesten. A GVH elnöke előadásában rávilágított, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása alapvető versenyképességi kérdés, mert hatékonyságnövelő képességeivel kitörési pontként szolgálhat a közepes fejlettségű országok számára, ugyanakkor a fogyasztók, különösen a gyermekek és a családok védelmét kiemelten kell kezelni.
Digitalizáció 2026-03-05
A fejlesztés célja egy innovációs alapokra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott üzleti tervező és gyártástámogató rendszer létrehozása, amely a takarmánygyártási, állattartási és agrárlogisztikai szereplők számára nyújt digitális megoldást
Deloitte: a mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé
Digitalizáció 2026-02-05
Az önálló döntéshozatalra képes AI és az automatizáció felgyorsítja a hardver- és infrastruktúra-fejlesztéseket, eközben az ellátási láncok sebezhetőségét is növeli. Az elemzés szerint 2026-ban az AI-számítások kétharmadát már a használati célú futtatások adják majd. Ez továbbra is döntően adatközpontokban történik, és több mint 200 milliárd dollár értékű fejlett AI-chipet igényel.
Digitalizáció 2026-02-05
A projekt megvalósítása során olyan új, mesterséges intelligenciát alkalmazó ajánlómotort és informatikai ökoszisztémát fejlesztettek ki, amely a bevezetéskor egy újgenerációs lakásbiztosítást tartalmaz és az ügyfelek igényei alapján egyedi, testreszabott ajánlatot készít. A megkötött biztosítás olyan fontos kiegészítőket is tartalmazhat ezáltal, amelyekre az ügyfélnek a mindennapokban szüksége lehet.
A mesterséges intelligencia a versenyviszonyokat is átalakítja
Digitalizáció 2025-12-15
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vett a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács alakuló ülésén, Budapesten. A GVH évek óta intenzíven vizsgálja a mesterséges intelligencia (MI) technológiák hatását a piaci versenyre, illetve a fogyasztói döntéshozatalra. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az MI helyes alkalmazása alapvető versenyképességi kérdés, mert hatékonyságnövelő képességeivel kitörési pontként szolgálhat a közepes fejlettségű országok számára, ugyanakkor a fogyasztók védelmét kiemelten kell kezelni.
MNB: a mesterséges intelligencia a pénzügyi rendszer új motorja lehet
Digitalizáció 2025-12-08
A magyar bankrendszerben az MI használata már széles körben elterjedt: a hazai bankok több mint 90 százaléka alkalmaz valamilyen mesterséges intelligencia-megoldást, elsősorban belső hatékonyságnövelésre és csalásmegelőzésre. Példaként említette a belső chatbotokat, amelyek a banki ügyintézők munkáját segítik, valamint a hitelfelvételt vagy tanácsadást támogató digitális ügyfélszolgálati megoldásokat. A mesterséges intelligencia a csalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszköze, de a csalók is gyorsan alkalmazkodnak, ezért a védelemnek folyamatosan lépést kell tartania
ESET: vállalkozásokat tehetnek tönkre a zsarolóvírus-támadások
Digitalizáció 2025-11-22
A zsarolóvírus-támadások nemcsak technikai fennakadásokkal vagy átmeneti anyagi veszteségekkel járhatnak, egy vállalkozás bukását is jelenthetik: az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a sikeres védekezés kulcsa az, hogy egy cég üzleti stratégiája képes-e megelőzni a bajt, illetve felkészült-e a helyreállításra.
A vállalati felhasználók többsége elégedett a mesterséges intelligenciával egy felmérés szerint
Digitalizáció 2025-11-21
A mesterséges intelligencia legfontosabb felhasználási területe az irodai adminisztráció és a dokumentumkezelés, de a marketingben és a vállalati kommunikációban ugyancsak gyakran hasznosul. A vállalatok 28 százaléka a pénzügyi folyamatok, 25 százaléka a HR-feladatok automatizálásával is kísérletezik, de itt még jellemző az óvatosság, az erősebb emberi kontroll.
Digitalizáció 2025-11-20
A digitális platformok, a mesterséges intelligencia, az adatgyűjtés- és adathasználat dilemmái, az innováció ösztönzése és a piacszabályozás érdekellentétei, a gazdasági versenyképesség egyenként is mind-mind olyan területek, ahol fontos szerepük van a versenypolitika alakítóinak, illetve a versenyhatóságoknak
BCG-kutatás: terjed a MI-ügynök alkalmazása
Digitalizáció 2025-11-18
A mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó cégek 35 százaléka már kísérletezik az önálló tervezésre, cselekvésre és tanulásra képes MI-ügynökök alkalmazásával, és további 44 százalék a közeljövőben tervezi MI-ügynök bevezetését - derül ki az MIT Sloan Management Review és a Boston Consulting Group (BCG) friss, nemzetközi kutatásából.
Digitalizáció 2025-11-04
Az online értékesítés, a mobilfizetés, az internetes kasszarendszerek, a felhőalapú logisztikai megoldások mind új támadási felületet jelentenek. A befektetés a védekezésbe ma már megkerülheteten üzleti követelmény, nem csupán lehetőség, a magyar vállalkozások pedig ugyanabban a kockázati környezetben működnek, mint a külföldiek.
Digitalizáció 2025-10-24
A projekt keretében az IPOSZ két kiemelt témára fókuszál, az egyik a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása a vállalkozások mindennapjaiban, a másik pedig a vállalkozói készségek, az innovációs gondolkodás és a fenntartható működés erősítése.