Szallas.hu: rekord negyedévet zárt a belföldi turizmus

Forrás: MTI

Címkék: turizmus, vendégéjszakák, jelentés


a vendégéjszakák száma alapján az egyéjszakás kiruccanások népszerűbbek lettek, 4 százalékkal bővültek, így az elmúlt három hónapra is igaz volt a korábbi évek tapasztalata: inkább többször megyünk rövidebb időre. Az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt.

Rekord negyedévet zárt a belföldi turizmus: idén a harmadik negyedévben mintegy 10 százalékkal bővült az ágazat a Szallas.hu adatai alapján az előző év azonos időszakához képest.
 
Az elmúlt három hónap egyértelmű nyertese Somogy megye, mely a belföldi vendégek közel 16 százaléka számára biztosított szálláshelyet - közölte a portál.
 
Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közleményben ismertette: a vendégéjszakák száma alapján az egyéjszakás kiruccanások népszerűbbek lettek, 4 százalékkal bővültek, így az elmúlt három hónapra is igaz volt a korábbi évek tapasztalata: inkább többször megyünk rövidebb időre. Az összes foglalás kétharmada 1-3 éjszakás kikapcsolódásra szólt.
 
A portál adatai szerint a legnépszerűbb települések rangsorában nem történt változás 2014-hez képest: Siófok, Budapest, illetve Hajdúszoboszló volt a leggyakoribb választás. A megyék közül a nyári szezont egyértelműen Somogy zárta a legjobban, a dobogós helyezések sorában Pest, illetve a Balaton északi partjáig érő Veszprém megye következett. Az elmúlt negyedévben ez a három régió a belföldi turizmus 37 százalékát adta, a legtöbb nyaraló egyébként Budapestről, Debrecenből, illetve Szegedről érkezett.

Egy alkalommal a magyarok átlagosan 53 005 forintot költöttek szálláshelyre, habár a foglalási értékek nagy eltéréseket mutatnak: a legnagyobb foglalás értéke meghaladta az 1,7 milliót, és volt, aki talált szállást mindössze 1000 forintért.

Az elmúlt negyedévben ugyanakkor a legnagyobb, 9 százalékos növekedést a 4-5 csillagos hotelek érték el, míg a 2 csillagos szállodák népszerűsége csökkent leginkább - mondta Varga Zoltán. A szakember hozzátette, hogy a SZÉP-kártyák népszerűsége töretlen: csaknem minden 7. esetben ezzel egyenlítik ki a vendégek a számlát, melyek átlagosan 48 049 forintról szólnak.

Az év hátralévő részében a wellness-szolgáltatásokat kínáló szálláshelyek örülhetnek leginkább, és ehhez kapcsolódóan azok a települések, melyek neves termálfürdőt üzemeltetnek. Az előfoglalási adatok alapján így sorrendben Budapest, Eger, Gyula, Miskolctapolca, illetve Hajdúszoboszló számíthat majd a legtöbb vendégre.

Idén még november 5-ig lehet voksolni a portál által indított az Év Szállása versenyen, a 2015-ös megmérettetésen közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra