Bisnode: romlott a fizetési figyelem

Forrás: MTI

Címkék: fizetési fegyelem


A számlafizetés átlagos határideje 1,5 nappal 27,5 napra nőtt 2016 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a késve fizetett számlák részaránya 0,7 százalékponttal 33,44 százalékra nőtt - közölte felmérése alapján a Bisnode Magyarország Kft.

Az üzleti információ-szolgáltató elemzése szerint az átlagos fizetési késedelem a harmadik negyedévben 17 nap volt, szemben a 2014 és 2015-ös 15 nappal.
 
A legkisebb fizetési határidővel dolgozó vállalatok a harmadik negyedéves adatok alapján az oktatás, művészet, szórakoztatás és a szabadidős tevékenységgel foglalkozó cégek voltak, ahol az átlagos számlafizetési határidő nem érte el a 15 napot.
 
A legnagyobb fizetési határidővel (40 nap felett) továbbra is a gép-, vegy- és a számítógépiparban, az elektronikai, optikai termékek gyártóinál kell számolni.  
 
A fizetési határidők regionálisan is jelentősen eltérnek, 24-32 nap között mozognak, 24 nap a Tolna, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cégeknek, de több mint 30 nap Borsod-Abaúj Zemplén és Zala megyében. 
 
A legnagyobb fizetési késedelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt több, mint 31 nappal, míg a legkevesebb, 11 nap Zala és Nógrád megyében.
 
A határidőben fizetett számlák aránya Komárom-Esztergom, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb és Somogyban a legalacsonyabb, 60,98 százalék.

Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra