Cégvezetés hírek, információk
Támogatások kategória hírei

Elindul a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönző program a GINOP-ban

Támogatások

A 4 milliárd forint támogatásból 965 fiatal kaphat segítséget, a programot megvalósító szervezetek - az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA), a Budapesti Politechnikum Alapítvány, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz), a Széchenyi Programiroda, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) - szombattól várják a 25 évnél fiatalabb, illetve felsőfokú végzettség esetén 25 és 30 év közötti álláskeresők jelentkezését, akik egyéni vagy mikrovállalkozást indítanának.

Még az idén 5 páláyzat jelenik meg mikro-, kis- és középvállalkozások számára

Támogatások

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 490 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán.

NGM: kétmilliárd forint turisztikai fejlesztésekre

Támogatások

Kétmilliárd forintos pályázati felhívás jelent meg turisztikai fejlesztésekre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, amelyre turisztikai desztináció-menedzsment (tdm) szervezetek pályázhatnak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára hétfőn

Támogatási visszaélések a fiatal gazdák pályázatnál

Támogatások

Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be. Mintegy 400 kérelmet úgynevezett "mesterséges körülmények" megteremtésével nyújtottak be, például úgy, hogy egy címre többen is bejelentkeztek. Találtak olyan ingatlant, amit 16 személy is állandó lakcímeként vagy tartózkodási helyeként jelentett be.

FM: a következő hónapokban több pályázat is megjelenik a zöldség-gyümölcs ágazatban

Támogatások

Még decemberben megjelenik a 32 milliárd forintos keretösszegű, technológiai fejlesztéseket támogató kiírás, amely a megújuló energiaforrások között kiemelt célként kezeli a geotermikus energia hasznosítást. Januárban várható a kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat kiírása, amelyen az előzőhöz hasonlóan a pályázati értékhatár egymilliárd forint lesz.

Hamarosan kiírják a mezőgazdasági beruházásokra szóló pályázatokat

Támogatások

A piaci agrárbiztosítások 65 százalékára jár majd támogatás. Az állattenyésztési beruházásokra 75 milliárd forint jut. A kertészek is hasonló nagyságrendű támogatásokra pályázhatnak, amelyből 10 milliárd forint a gépbeszerzés összege. Az állattenyésztés és a kertészet azért kiemelt ágazat, mivel ott a beruházások után is szükség lesz kézi munkára, vagyis a fejlesztések nem veszélyeztetik a munkahelyeket.

GINOP - Megjelent a prototípusfejlesztésre és forgalomba hozatalra vonatkozó pályázati kiírás

Támogatások

A pályázati kiírás a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál. Vagyis: a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára. A pályázatot benyújtó mikro-, kis- és középvállalkozások 10 millió forint és 130 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Agrár-környezetgazdálkodási kalkulátor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától

Támogatások

Az AKG-kalkulátor a támogatási kérelmek beadásához, az egyénre szabott tematikus előíráscsoportok kialakításához nyújt segítséget. A kalkulátor az előírások kiválasztását követően összesíti a várható kifizetési összeget és a környezeti hozzáadott érték pontokat.

Módosult a vállalatok K+F+I tevékenységét támogató felhívás

Támogatások

A módosulásra való tekintettel a GINOP-2.1.1-15 kódszámú felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2015. november 2-től 2017. november 2-ig lehetséges.

Meghirdetik a 2015-ös hungarikum pályázatokat

Támogatások

A két pályázatra 110 millió forint áll rendelkezésre, november 16. és decemberben 15. között lehet a támogatásra jelentkezni, a támogatott projektet 2016 augusztus 31-éig kell megvalósítani, jelentős forrásigény esetén a beadást a kiíró felfüggesztheti.

GINOP - Mire pályáztak eddig a cégek?

Támogatások

Mintegy ötezer pályázat érkezett október elejéig a mikro-, kis- és középvállalkozásoktól (mkkv) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében eddig meghirdetett 631 milliárd forint forrásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.

Megkezdődött a tavaly visszatartott agrártámogatások kifizetése

Támogatások

A visszatérítés minden olyan termelőre vonatkozik, akinek a területalapú támogatásra (SAPS) jogosult területe meghaladja a 9 hektárt; 2014-ben a 2000 eurónak megfelelő összeg mintegy 620 000 forint volt, amelyet 9 hektár felett lehetett megkapni. Ha a gazdálkodó egyéb jogcímen is kapott közvetlen támogatást, a területi küszöb alacsonyabb.


Vissza az előző oldalra