Cégvezetés hírek, információk
Cégvezetés kategória hírei

Októberben emelkedett a szolgáltatóipari BMI az euróövezetben

Cégvezetés

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Az euróövezeti szolgáltatóipari BMI 2013 augusztusa óta van 50 pont felett.

Az új vadászati törvény egyes rendelkezései már januárban hatályba lépnek

Cégvezetés

Az új vadászati törvény - amelynek általános vitája már lezajlott az Országgyűlésben - egyes rendelkezései már 2016. január 1-jén hatályba lépnek; a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Nielsen: ötéves csúcson a magyar fogyasztói bizalom

Cégvezetés

Ötéves csúcsot ért el a magyarországi fogyasztók bizalmi indexe, a harmadik negyedévben 6 ponttal 61 pontra nőtt az előző negyedévhez képest, ami az egyik legnagyobb mértékű növekedés a világszerte felmért 61 ország között - közölte a Nielsen kedden

Átadták az Év projektmenedzsere díj 2015. évi elismeréseit

Cégvezetés

Balaton László, az Erste Bank Hungary projekt portfólió menedzsment osztályának vezetője kapta a 2015. évi Év projektmenedzsere díjat a devizahiteles elszámolási projektért, különdíj elismerésben részesült Benkei Sándor, az Óbuda-Újlak Zrt. műszaki igazgatója a győri Audi, a kecskeméti Mercedes-Benz, valamint a Miskolcon létrehozott Takata légzsákgyár első telephelyének létrehozásáért.

Felmérés a termékhamisításról

Cégvezetés

Bármilyen hamisított termék forgalmazása bűncselekmény a magyar lakosság közel kétharmada szerint, és ugyanekkora arányban a jelenleginél szigorúbban büntetnék azokat, akik hamis sportszereket, gyógyszereket, élelmiszereket és szoftvereket árulnak - ezt állapította meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatása.

ÉVOSZ: nincs elég szakképzett munkaerő az építőiparban

Cégvezetés

A vállalkozásoknál gyakorlati képzésben részt vevő szakmunkást csak a cégek 25 százaléka tekinti lehetséges új munkaerőnek. Ennek indoka egyrészt az, hogy a kezdő szakmunkások gyakorlati tudását és önálló munkavégzését gyengének minősítik a cégek, másrészt elméleti tudásuk közepes szintű. Motiváltságuk is alacsony, ami részben a bérszínvonal alacsony szintjével magyarázható.

Cushman & Wakefield: egyre javul az ipari ingatlanok kihasználtsága a régióban

Cégvezetés

Az ipari ingatlanok kihasználatlansági mutatója tovább csökkent, átlagosan 6,8 százalékon állt Közép-Európában az első fél év végén, ez az elmúlt 9 év legalacsonyabb mutatója, a visszaesés Magyarországon a legszembetűnőbb, ahol a kihasználatlansági mutató 2 százalékpontot esett 6 hónapon belül, elérve 13,7 százalékot, és az év végére elérheti a 10 százalék körüli szintet - közölte saját adataira hivatkozva a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó hétfőn.

A GVH közreadta a 10%-os bírságcsökkentés részletszabályait

Cégvezetés

A versenytörvény a 2014. július 1-je után indult eljárásokban lehetővé teszi, hogy azon vállalkozások, amelyek meghatározott típusú ügyekben elismerik jogsértésüket és lemondanak bizonyos eljárási jogaikról, 10%-os bírságcsökkentésben részesüljenek. A GVH elnökének és a Versenytanács elnökének ma hatályba lépett közös közleménye ezen egyezségi eljárás részletszabályait rögzíti.

Szállodaszövetség: a Hotelstarts Union jó megoldás a besorolás harmonizálására

Cégvezetés

Magyarországon a HSU rendszert nemzeti védjegyként az MSZÉSZ a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen működteti. A rendszer önkéntes, a hazai szállodai kapacitás már mintegy 40 százaléka használja a HSU rendszerbe való tartozás előnyeit.

Gépjárműkereskedők: 33,9 százalékkal nőtt az új autók száma októberben

Cégvezetés

A forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 8192 volt októberben, 33,9 százalékkal több, mint egy éve. A kiugró növekmény a falugazda programban átadott 1800 személyautónak köszönhető - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn a DataHouse Kft. adataira hivatkozva.

Él még a kedvezményes előfizetési lehetőség a Cégmenedzselés lapra

Cégvezetés

Most még a kedvezményes 24.020,-Ft előfizetési díjért fizethet elő a Cégmenedzselés 2016. 1-12. havi lapszámaira és online szolgáltatásaira. Hogy miért fizessen elő? Mert minden lapszámban lesz legalább egy nagybetűs INFÓ Önnek. Például tekintse is meg bemutató számunk tartalmát. Előfizetését a számlázási és postázási címe megadásával jelezze az info@cegmenedzseles.hu címen.

Budapesten tartják a vetőmag ágazat világkongresszusát

Cégvezetés

A magyar fővárosban tartják a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (International Seed Federation, ISF) világkongresszusát 2017-ben, erről a napokban írt alá megállapodást a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a világszervezettel - közölte a vetőmag szövetség.


Vissza az előző oldalra