Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket ("cookie"-kat) használ. Bővebben

Elfogadom   Elutasítom

Prémium cikkek

   

Adócsalás esettanulmányok - Munkaerő-kölcsönzés, áfa levonás

Vezetői felelősség

A vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt pedig alvállalkozókat vett igénybe. Utóbbiak a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő-kölcsönzésről volt szó, vagyis az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Ennek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és a járulék megfizetését elkerüljék, valamint a húsipari cégnek áfás költségszámlákat "produkáljanak".

Támoagtási csalás esettanulmányok

Vezetői felelősség

A cégvezető vádlottak 2013-ban fiktív vállalkozási szerződésekkel, hamis dokumentumokkal és számlákkal próbáltak igazolni el nem végzett mezőgazdasági útfejlesztési munkákat, amelyekre egyikük cége harmincmillió forintos uniós támogatást nyert el.

400 milliós kárt okozó költségvetési csalás ügyben meg lehetett egyezni 2 év felfüggesztettben

Vezetői felelősség

Az egyik vádlott, mint az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között - hat társának közreműködésével - nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját. A törvényszék öt vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el

Támogatási csalás esettanulmányok - támogatás újként feltüntetett használt gépekkel

Vezetői felelősség

Felszámolás alá került konzervüzemek gépeit vásárolták fel, a használt gépeket felújították. Ez elsősorban újrafestést, átcsiszolást jelentett, illetve hamis táblákat szereltek a gépekre, azt a látszatot keltve, hogy azokat újként vásárolták. A gépekről egy cége állította ki a valótlan tartalmú és túlárazott számlákat, majd azokat benyújtották a támogatást elbíráló hivatalnak.

Cégek fiktív adásvétele

Vezetői felelősség

Az elsőrendű vádlott 2009 és 2013 között - mielőtt nagy volumenű fiktív munkaerő-kölcsönzésbe fogott volna - köz-, illetve szállítói tartozást felhalmozó gazdasági társaságok adásvételének közvetítésével foglalkozott. Országszerte újsághirdetésekben keresett megvételre "adóssággal terhelt" vállalkozásokat.

Veszélyes vizeken - cégvezetés fizetésképtelen helyzetben

Vezetői felelősség

Hitelkérelmeit a pénzintézetek elutasították, mert a cég készpénzállománya alacsony volt és túlzottan eladósodott. A vállalkozás 2015. június végétől olyan tartozásokat halmozott fel, amelyeket már nem tudott kifizetni, ezért a tulajdonukban lévő, korábbi hitelek fedezetéül szolgáló ingóságokat értékesítettek. A fizetőképesség hiánya ellenére az alkalmazottakkal továbbra is köttettek szerződéseket gabonafelvásárlására. Mindezek miatt hárommilliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét,

Adócsalás esettanulmányok - tejforgalmazás kétszintű céghálóval

Vezetői felelősség

Kétszintes céghálózatot hoztak létre. Az első szinten lévő gazdasági társaságok hiányosan, késve nyújtottak be adóbevallást, és költségeik ellentételezésére fiktív számlákat használtak föl. A második szinten lévő társaságok tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak, szerepük pusztán az volt, hogy a tejet megvásárló, majd a multinacionális cégek felé továbbító, nagykereskedelemmel foglalkozó társaságok közvetlenül ne az importáló vállalkozásokkal álljanak kapcsolatban. A cégeket névleges ügyvezetők vezették

Adócsalás esettanulmányok - hajléktalant nevezett ki ügyvezetőnek

Vezetői felelősség

A céghálózat vezetője a fantomtársaságokat arra használta, hogy a külföldi árut adófizetés nélkül értékesíthesse tovább itthon, illetve, hogy a soron következő vállalkozásokat fiktív számlákkal kiszolgálja.

Kedves Ügyvezető! Ne fogadjon be fiktiv számlát! Hányszor kell ezt már elmondani?

Vezetői felelősség

Mindezt egy mai hír apropóján ajánljuk figyelmébe: Milliárdos áfacsalás gyanúsítottjai ellen javasol vádemelést a NAV. Ne kerteljünk, minden cégvezető a legvilágosabban tisztában van azzal, hogy mi az a fiktiv számla, nem kell ehhez sem jogásznak, sem adóellenőrnek lenni. Aki pedig mindezek ellenére azt hiszi, hogy ő védve van, játsszon el a gondolattal, mi van, ha mégsem? Olyan ez, mint a dohányzás, vagy az alkohol, vagy mint a kábitószer. Le kell jönni róla, el kell felejteni, és át kell állni az egészséges életvitelre - a cégben is. Hiányzik Önnek, hogy bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást elkövető bűnbanda tagjaként írjanak Önről az újságok? És zárolják a vagyonát? Ajánlunk egy tarápiás módszert: olvassa az alábbiakat úgy, mintha Önről szólna.

Támogatási csalás esettanulmányok - fiktiv számlákkal még az áfát is

Vezetői felelősség

A vádlott három évvel ezelőtt határozta el, hogy cégei nevében uniós pályázatot nyújt be különböző gépek beszerzéséhez. Az ötven százalékos támogatási intenzitású pályázatokban azonban nem a gépek valós beszerzési árát tüntette fel, hanem két másik vállalkozástól hamis számlákat vásárolt, melyeken a húszmillió forintért vásárolt gépek értékét százmillió forintban tüntette fel. A két benyújtott pályázat révén 90 millió forint támogatást kapott

Egy klasszikus támogatási csalás

Vezetői felelősség

Egy szlovák cégtől a valóságban 101 millió forint összértékű diagnosztikai eszközöket 466 millió forintos árat feltüntetve vásárolták meg. A külföldi cég a vételárból az egyik vádlott érdekeltségében álló Seychelles-szigeteki offshore céghez 364 millió forintot utalt át jutalék címén, amely összegből a vádlott a közös cégükhöz - színlelt kölcsönszerződés felhasználásával - 340 millió forintot juttatott.

Esettanulmány támogatási csalásra - várkastély felújítása

Vezetői felelősség

Nem rendelkeztek a szükséges önrésszel, ezért a valósnál magasabb összegű számlákat állítottak ki, és valótlan tartamú teljesítés-igazolásokat készítettek. A hamis számlákon szereplő összegeket átutalták, majd visszaadták. A jogosulatlanul igényelt támogatással a magyar államnak négymillió, az Európai Unió költségvetésének pedig mintegy 24 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Cégvezetők vád alatt

Vezetői felelősség

Az algyői ipartelepen székhellyel rendelkező két gazdasági társaság 2016 tavasza és a 2017 vége között áfabevallásaiban az által nyújtott szolgáltatásokról kiállított számláknak csak egy részét tüntette föl, és nem nyújtott be adóbevallást ezekről a gazdasági eseményekről.

Fiktív számlaláncok, túlárazott szolgáltatások, beszámlázók, strómanok, haszonhúzók

Vezetői felelősség

Minden van itt. Borászati és szeszipari cégek vezetői egy pályázatíró cég vezetőjével 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg. Költségvetési csalás mellett pénzmosásnak is minősítették a cselekményt.

Üzeni a NAV: A cégtemető nem megoldás!

Vezetői felelősség

Előfordulhat, hogy egy gazdasági társaság huzamosabb ideig nem fizet adót. A tartozást felhalmozók közül vannak, akik cégtemetőhöz fordulnak remélve, hogy így megszabadulhatnak a tartozástól. Az ügylet önmagában is érdekes, ugyanis itt az „eladó” fizet a „vásárlónak”. A cégek „eladása” korántsem jelent megoldást, hiszen a NAV kiemelten figyeli ezeket az ügyleteket, ugyanis a korlátolt felelősség áttörhető

Vádemelés cégpiramis létrehozása és áfával trükközés miatt

Vezetői felelősség

A cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Ugyan a dolgozókat bejelentették, a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében az alvállalkozókat rendszeresen lecserélték, azokat "strómanok irányítására bízták.

Esettanulmány Vezetői felelősségről - Gazdasági tanácsadásra kötött szerződés megítélése

Vezetői felelősség

Az Ügyészség azzal vádolta az elsőrendű vádlottat, hogy indokolatlanul szerződött egy céggel, amelynek feladata bér- és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna, valamint indokolatlanul kötött szerződést, mivel az intézmény dolgozói is elvégezhették volna az általa ellátandó feladatokat.

Felelősség fiktív cégláncolat létrehozásáért

Vezetői felelősség

Egy cukor- és étolaj-kereskedelemmel foglalkozó cég irányítója annak érdekében, hogy versenyelőnyre tegyen szert és a belföldi termékértékesítése után keletkezett általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét csökkentse, valótlan tartalmú beszerzési számlákat fogadott be, amelyeket adóbevallásaiban szerepeltetett.

Folyamatosan emelkedik a cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma

Vezetői felelősség

A cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

Vezetői felelősség a bankhitel újabb hitellel történő kiváltása során

Vezetői felelősség

Több mint kétmilliárd forintos csalás miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy cégtulajdonos és egy banki dolgozó ellen, mert a tulajdonos egyik cégének tartozását a másik cégével, a banki dolgozó segítségével felvett hitelből fizette ki. És már ez is bűncselekmény? kérdezhetnénk