Munkaerőpiaci felmérés: a legtöbb munkáltató béremelést tervez az idén

Forrás: MTI

A munkáltatók többsége béremelést tervez az idén, és erre számítanak a munkavállalók is a jelentős áremelkedések miatt, az a vállalat, amelyik az inflációnál kisebb béremelést ad, a fluktuáció növekedésével nézhet szembe - közölte a Wyser munkaerőpiaci szolgáltató saját felmérésének megállapításait

A fejvadász cég "HR vezetők kihívásai 2023" című felmérése szerint az idén a munkáltatóknak mindössze 7 százaléka nem tervez fizetésemelést, és 10-ből 2 dolgozó nem számít béremelésre.

A dolgozók 44 százaléka 10-20 százalék közötti béremeléssel lenne elégedett, viszont 35 százalékuk 20-30 százalék közötti fizetésemelést szeretne.

Mihályi Balázs, a Wyser vállalati üzletágának vezetője a közleményben jelezte: ma már szinte minden vállalat belátta, hogy komoly gondba kerül, ha nem emeli a béreket, azonban 20 százalék feletti béremelést várhatóan csak kevesen tudnak végrehajtani.

A felmérése kimutatta azt is, hogy a munkavállalók 80 százaléka magasabb bér miatt állást váltana, a szempontok között hátrébb szorult a szakmai kihívás, a munka és a magánélet egyensúlya, illetve a lokáció.

A cégek a gazdasági nehézségek közepette igyekeznek elkerülni a leépítéseket, tanulva a koronavírus-válság tapasztalataiból, inkább az üzemeltetési és rezsiköltségeken, illetve a beszállítókon spórolnának - tette hozzá a Wyser.

A Profession.hu reprezentatív kutatása szerint viszont a munkavállalóknak alig több mint fele, 55 százaléka számít fizetésemelésre az idén, és a legtöbben úgy gondolják, hogy az emelés értéke elmarad majd az elvárásuktól. Az állásportál az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy tavaly a munkavállalók 63 százaléka kapott fizetésemelést vagy valamilyen extra juttatást a megnőtt kiadások miatt.

Az átlagosnál kisebb arányban bíznak extra elismerésben azok, akik nem teljes állásban, vagy alacsony végzettséggel, illetve az államigazgatásban dolgoznak.

A juttatásaik emelkedésére számítók közel fele szeretné, ha a fizetése legalább az ötödével növekedne, de reálisan csak 6 százalékuk számol ezzel - közölte a Profession.hu.

***

ÚJ MUNKAJOGI TÁJÉKOZTATÁSOK ÚTMUTATÓVAL 2023

Mi változott, hogyan, és mikortól kell alkalmazni? Kiadványunk tartalmazza a Munka törvénykönyve 2023-as módosításainak magyarázatát, és iratmintáit. A legfontosabb, minden munkáltatót érintő változás, hogy 2023. január 1-től új munkavállaló felvétele esetére újra kell írni a munkáltatói tájékoztatásokat. Kiadványunk tartalmazza ennek letölthető, szerkeszthető mintáját is. Megrendelés és további indormáció: Cégmenedzselés Webáruház


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra