Mesterséges intelligencián alapuló fejlesztést valósított meg az Adony Logisztikai Központ Kft.
Digitalizáció 2024-11-03
NyomtatásIntelligens ipari kamerarendszert telepítettek, amely mesterséges intelligencia segítségével javítja a telephelyen belüli navigáció és a raktárak közötti irányítás hatékonyságát, és a valós idejű forgalmi adatokból keletkező adatmennyiség később lehetővé teszi, hogy a telephelyen önjáró, önvezető járművek és rakodógépek közlekedhessenek.
Mesterséges intelligencián és szenzortechnológián alapuló fejlesztést valósított meg az Adony Logisztikai Központ Kft. - közölte az intermodális logisztikai központot működtető cég.
A kft. a 793 millió forintos beruházáshoz a Magyar multi programban 317 millió forintos, feltételesen visszatérítendő, európai uniós támogatást nyert el - írták közleményükben.
A projekt célja az volt, hogy a legmagasabb szintű digitalizációs technológiák alkalmazásával néhány éven belül egy okos logisztikai központ létrehozására tegye alkalmassá a társaságot - tették hozzá.
Ismertetésük szerint intelligens ipari kamerarendszert telepítettek, amely mesterséges intelligencia segítségével javítja a telephelyen belüli navigáció és a raktárak közötti irányítás hatékonyságát, és a valós idejű forgalmi adatokból keletkező adatmennyiség később lehetővé teszi, hogy a telephelyen önjáró, önvezető járművek és rakodógépek közlekedhessenek.
Az inerciális - a helyzetet, sebességet, irányt külső segítség nélkül megállapító - navigáció és szenzor precíziós giroszkópok és szögsebességmérők adatai alapján számolja ki a járművek abszolút elmozdulását, és a kiindulási ponthoz képest megtett út alapján adja meg az aktuális pozíciót.
A projekt keretében beszerzett ipari rakodógépet is ellátták szenzortechnológiával, amely telemetria adatokat gyűjt a daru mozgásáról, majd azokat eltárolva egy későbbi automatizált rakodó rendszer betanításához nyújthat referencia adatokat. A beruházás további részeként hőszivattyúval kiegészített karbantartó csarnokot építettek, amelyet előrejelző és megelőző karbantartásra használnak; itt javítják a berendezéseket a rakodó- és más munkagépekre szerelt szenzorok adatai alapján.
Azt írták, hogy a fejlesztési projekt eredményeként a kft. képes erősíteni növekedési potenciálját, hozzájárulva ezzel a kkv státuszból történő kiemelkedéshez.
A 2014-ben alapított, szekszárdi székhelyű cég, amelynek fő profilja a mezőgazdasági termékek raktározása és mozgatása különböző szállítási módok összekapcsolásával, 17 hektáros, adonyi telephelyén 84 raktárat üzemeltet összesen csaknem 500 ezer tonna kapacitással.
A kft. 2023-ban 6,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 915 millió forint adózott eredményt ért el.
A Cégmenedzselés előfizetés az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
- Cégvezetés hírek: aktuális napi információk
- Jegyzetek: tanulmányok, szakértői anyagok
- Cégmenedzselés Hírlevél hetente
- Céges ügysegéd - ügyintézési segédletek, ügyleírások, tájékoztatók a jogszabályi megfeleléshez
- Webáruház Free! Előfizetőknek minden ingyenes! Itt minden üzleti könyv, szabályzat (cafetéria, gdpr, információbiztonság, számviteli) iratminta előfizetőknek korlátozás nélkül szabadon letölthető!
Előfizetek a Cégmenedzselés csomagra Feliratkozom a Cégmenedzselés Céges Ügysegéd Hírlevélre