A mesterséges intelligencia alkalmazása növelheti a magyar vállalkozások versenyképességét

Forrás: GVH | Szerző: GVH

Címkék: AI


Versenyhátrányt okozhat a kis- és középvállalkozások számára a mesterséges intelligencia (MI) technológiák rohamos terjedése, illetve ha nem kezdik el alkalmazni azokat – többek között erre figyelmeztet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a most lezárt piacelemzésében. A GVH szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett kis nyelvek, így a magyar nyelv érvényesülését is befolyásolhatja, hogy az öntanuló rendszereket jellemzően a nagy világnyelveken írt szövegeken tanítják be. A GVH a honlapján elérhető piacelemzés megállapításai alapján javaslatokat is megfogalmazott a fogyasztók védelme, illetve a vállalkozások közötti intenzív piaci verseny fenntartása érdekében.

A szolgáltatás igénybevétele előfizetőink részére biztosított. A tartalom megtekintéséhez lépjen be előfizetőként!

Ha még nem rendelkezik előfizetéssel ide kattintva fizethet elő.


Vissza az előző oldalra

Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!

Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.

Webáruház

Összes termék megtekintése

Vissza az előző oldalra