Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket ("cookie"-kat) használ. Bővebben

Elfogadom   Elutasítom

Keresés az Ügyvezetők Klubja adatbázisában

Legfrissebb témák

GDPR - Így bírságolt az Adatvédelmi Hatóság 2019-ben

Jog

Magyarországon 30 millió forint volt a legmagasabb kiszabott bírság, ami a Sziget Fesztivál szervezőjét érintette, egy pénzintézet pedig 25 millió forintos bírságot kapott. A BKK 10 millió forintos, a DK pedig 11 milliós bírságot kapott, különleges adatok védelmének megsértése miatt.

Egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások

Változásfigyelő

A jövőben bejelentéssel is el lehet majd kezdeni bizonyos olyan tevékenységeket - például járdaépítés, egyes erdészeti tevékenységek vagy munkaerő-közvetítés -, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. A bejelentés után 30 nappal kezdhető meg a tevékenység, az állam ez idő alatt ellenőrizheti a feltételek meglétét, illetve tilthatja meg a tevékenység végzését.

Szabályozták az öntözéses gazdálkodást

Változásfigyelő

Az új szabályok lehetővé teszik a mezőgazdasági termelők számára, hogy területeiken öntözési közösséget hozzanak létre. Ennek feltétele az öntözött terület nagyságához kötött: szántóföldi növénytermesztés és ipari zöldségtermesztés esetén legalább 100 hektár, kertészeti zöldség-gyümölcstermesztés esetén legalább 10 hektár.

További híreink

Ügyvezetők Klubja prémium cikkek

Változásfigyelő
Egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások

A jövőben bejelentéssel is el lehet majd kezdeni bizonyos olyan tevékenységeket - például járdaépítés, egyes erdészeti tevékenységek vagy munkaerő-közvetítés -, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. A bejelentés után 30 nappal kezdhető meg a tevékenység, az állam ez idő alatt ellenőrizheti a feltételek meglétét, illetve tilthatja meg a tevékenység végzését.

Tovább a cikkhez

Szabályozták az öntözéses gazdálkodást

Az új szabályok lehetővé teszik a mezőgazdasági termelők számára, hogy területeiken öntözési közösséget hozzanak létre. Ennek feltétele az öntözött terület nagyságához kötött: szántóföldi növénytermesztés és ipari zöldségtermesztés esetén legalább 100 hektár, kertészeti zöldség-gyümölcstermesztés esetén legalább 10 hektár.

Tovább a cikkhez

Változnak a jövedéki termékek KN-kódjai

Az Európai Bizottság 2019/1776 Végrehajtási Rendeletével módosította egyes termékek 2020. január 1-jétől használható vámtarifa-besorolását. A változások érintik a jövedéki termékek vámtarifa-besorolását is.

Tovább a cikkhez

Behozatali szigorítás: új növényegészségügyi rendszer

A növényegészségügyi változások 2019. december 14-étől lépnek életbe. A növények, növényi termékek és egyéb anyagok Európai Unió tagállamain kívülről történő behozatalánál a növényegészségügyi tilalmak, követelmények és e követelmények alóli mentességek új rendelkezéseit kell alkalmazni.

Tovább a cikkhez

Cégvezetés
Egyre kevesebb cég tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának

Noha a vállalkozásoknak még mindig jelentős hányada - uniós szinten 63 százalékuk, Magyarországon 80 százalékuk - tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának, arányuk uniós szinten 4 százalékkal, Magyarország esetében pedig 11 százalékkal csökkent 2017-hez képest - közölte az Európai Bizottság a cégek korrupcióval kapcsolatos véleményéről készített felmérésében

Tovább a cikkhez

A középgeneráció uralja a belföldi cégeket

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.

Tovább a cikkhez

Több száz hazai webshop követhet el jogsértést

A jogszerűtlen üzletmenettel sokat kockáztatnak a vállalatok. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírsága ugyanis a vállalkozás éves nettó árbevételének akár 10 százaléka is lehet. A Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata esetén ez a tétel a nettó árbevétel 5 százalékára, legfeljebb 500 millió forintra rúghat.

Tovább a cikkhez

Magyar cégtörténetek - a húshelyettesítő vegán termékeket gyártó Plantcraft Innovációs Kft.

A Plantcraft Innovációs Kft. 150 millió forint tőkebefektetést kapott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól, terveik szerint húshelyettesítő vegán termékeiket az Amerikai Egyesült Államok piacán értékesítik - közölte a magyar startup cég

Tovább a cikkhez

Pénzügyek
Kevesebbet késnek a számlák kifizetésével a magyar vállalkozások

Az iparágak közül a számlák értékének több mint háromnegyedét határidőre rendezték a kiskereskedelem, a nagykereskedelem, a fafeldolgozás, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén. Ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban 43, az építőiparban 47, a papíriparban 48 százalékos az időben rendezett számlák értékének aránya.

Tovább a cikkhez

Nő a cégek érdeklődése a tartós bérleti konstrukció iránt

Magyarországon továbbra is kevesebben gondolnak a tartós bérletre, mint a fejlettebb európai országokban. A cégvezetők 40 százalékának nincs teljes körű információja a tartós bérletről, 33 százalékuk egyáltalán nem tájékozott az informatikai tartós bérlet kapcsán, és a megkérdezetteknek csak 27 százaléka van tisztában a fontos tudnivalókkal.

Tovább a cikkhez

Tőkét és hitelt kombináló, fix kamatozású hitelprogram indul az MFB-nél

A hitelprogram olyan vállalkozások számára is elérhető, amelyek tőkefinanszírozást nem vesznek igénybe, itt egymilliárd forint az igényelhető minimális összeg.

Tovább a cikkhez

Négy terület, amire a jövő pénzügyi vezetőinek fókuszálniuk kell

Az első, hogy a szakmai feladatokban kerüljük a kerüljük a mikromenedzsmentet! Ez általános érvényű.

Tovább a cikkhez

Támogatások
Beadhatók a támogatási kérelmek a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásaira

A programokkal a támogatott vállalkozások tudatosabb fejlődési pályára léphetnek, stratégiai szemlélettel tervezhetik jövőbeni beruházásaikat. Lehetővé válik a vállalkozások fejlődési pályájának fenntartása, valamint értékhozzáadó tevékenységük növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve márkaépítés révén.

Tovább a cikkhez

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozam-adatok az idei kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújt

A károsult termelők az idén is a megszokott módon, elektronikus úton tudják majd november elejétől benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Magyar Államkincstár erre szolgáló internetes felületén. Az idei mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet november 30-ig azok nyújthatják be, akik kárbejelentést tettek.

Tovább a cikkhez

Növelték az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét

A jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és egységesen minden fafajnál 12 évre nőtt a támogatás igénybevételének időtartama is. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt.

Tovább a cikkhez

Támogatásra pályázhatnak innovativ vállalkozások

A támogatás egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a meglévő munkavállalói létszámukat megtartják, három éven keresztül évi minimum 10 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre és képzésben részesítik a dolgozóikat

Tovább a cikkhez

Marketing
Mit mutat a megjelenés? A személyes arculat kérdése

Az vagy, amit mondasz, amit csinálsz, vagy az, aminek látszol? Vajon melyik az igaz, vagy éppenséggel ez is mindig helyzetfüggő, és gyorsan változik? Vagy szakmafüggő, és az egyes szakmáknak van jól felismerhető stílusuk? Sokféle kérdés merül fel az emberben, és persze sokféle válasz is lehetséges. Most marketing szempontból nézzük egy kicsit meg a dolgokat.

Tovább a cikkhez

Megengedhetetlen pszichés nyomás a fogyasztóra

A GVH megállapította, hogy a HelloPay Zrt. megengedhetetlen pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra a 10%-os borravaló- és adomány-mérték alapbeállításként történő alkalmazásával az általa biztosított terminálokon. A GVH a jogsértés miatt 20.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

Tovább a cikkhez

Az üzleti klubok marketing értéke, avagy: a kapcsolatok világa

Az üzleti klubok életébe való bekapcsolódás valamennyi vállalkozó számára előnyös, jól kihasználható potenciált jelent, természetesen csak akkor, ha tudatosan keressük a fejlődés, a továbblépés lehetőségeit, és képesek vagyunk azokat megfelelően alkalmazni.

Tovább a cikkhez

Ismét a Google a legerősebb márka Magyarországon

A magyar márkák kiszorultak az élmezőnyből: a Pick után mindössze a Gyulai (38.) és a Pöttyös (42.) fért bele a top50-be. 2017-ben a Béres is top10-ben volt, de 2017-ben top50-ben ott volt még: Boci, Herz, Gyulai, Gyermelyi, Pöttyös, Sió, Piros Mogyorós, Magyar Posta, Mol.

Tovább a cikkhez

Munkaügyek
Képernyő előtti munkavégzés

Országos felmérés készült a képernyő előtti munkavégzés hatásairól és arról, hogy Magyarországon az irodai dolgozók és a munkaadóik mennyire vannak tisztában az ingyenesen igényelhető szemüveg lehetőségével

Tovább a cikkhez

Munkavédelmi esettanulmány - ne küldjük a dolgozókat a tetőre felkészületlenül

Nem jó dolog, ha a munkáltatói utasítás egy vádiratból köszön vissza: "a baleset azért következhetett be, mert a hűtőház üzemeltetéséért felelős és az épület műszaki kialakítását ismerő ágazatvezető a munkafeladat meghatározása és az utasítása kiadása során könnyelműen bízott a padlás teherbírásában. Nem adott megfelelő utasítást, valamint nem határozta meg megfelelően a feladat elvégzésének módszerét sem."

Tovább a cikkhez

Távmunka: fontos a teljesítmény objektív mérése

A távmunka ellenzői aggódnak a vezetői kontroll elveszítésétől: tudni akarják ki, mikor, mit csinál, mennyit van egy nap a gép előtt, valóban dolgozik-e, amikor nem látják. Ezen segíthet, és a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

Tovább a cikkhez

A fizikai dolgozókat teljesítmény-alapú juttatásokkal tudják megtartani a cégek

A dolgozók megtartása érdekében a fizetés mellett átlátható juttatási rendszerre is szükség van. A munkaerő megtartása nem oldható meg egy jól sikerült és nagy költségvetésű céges karácsonyi bulival

Tovább a cikkhez

Adózás
A leltárkészítés szabályai

A könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához a gazdálkodóknak olyan leltárt kell összeállítaniuk, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket és forrásokat mennyiségben és értékben. Háromévente, minden esetben kötelező a tételes leltárfelvétel

Tovább a cikkhez

Online számla: 2020 július 1-től minden vállalkozások közötti számlát jelenteni kell a NAV-nak

Az adóhatóság július elsejétől megkap minden, a vállalkozások egymás közötti ügyleteiről kiállított számlát, 2021 január elsejétől pedig a magánszemélyeknek kiállított számlák adatait is be kell küldeni a hivatalnak.

Tovább a cikkhez

Adócsalás esettanulmányok - gumiabroncs kereskedelemmel

A hivatalos gumiabroncs-kereskedelmet folytató, illetve műanyag granulátum értékesítésben is érdekelt társaságok alá céghálózatot építettek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a közvetlenül az Európai Unió területéről vásárolt gumiabroncsokat Magyarországon szerezték volna be. De nem. És ezzel a módszerrel mentesítették magukat az áfa-fizetés alól, így jelentős haszonhoz jutottak, illetve nagy versenyelőnyt szereztek a legálisan működő kereskedőkkel szemben.

Tovább a cikkhez

Behajthatatlan követelések áfája levonható lesz

A jövőre hatályba lépő törvény értelmében amennyiben az eredeti ügylet során az eladó a jogszabályban felsorolt minimálisan óvatos módon járt el, úgy értesítenie kell a vevőt és a NAV-ot arról, hogy a követelést az áfa szempontjából minősítsék behajthatatlannak. Ezt követően az eladó a soron következő bevallásában a korábban megfizetett adó összegét levonhatja.

Tovább a cikkhez

Jog
GDPR - Így bírságolt az Adatvédelmi Hatóság 2019-benÚJ

Magyarországon 30 millió forint volt a legmagasabb kiszabott bírság, ami a Sziget Fesztivál szervezőjét érintette, egy pénzintézet pedig 25 millió forintos bírságot kapott. A BKK 10 millió forintos, a DK pedig 11 milliós bírságot kapott, különleges adatok védelmének megsértése miatt.

Tovább a cikkhez

Az internetes elfeledtetés joga

A német alkotmánybíróság megerősítette az interneten nyilvánosan hozzáférhető személyes adatok töröltetéséhez fűződő jogot, döntése szerint az úgynevezett elfeledtetési jog súlyos bűncselekmények elkövetőit is megilleti, ha a törvénysértés a távoli múltban történt.

Tovább a cikkhez

A közjegyzői okirat növeli a fizetési hajlandóságot

Bár az elmúlt egy-két évben javult a vállalkozások fizetési morálja, még mindig komoly probléma a cégek közötti tartozás. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint a késedelmes teljesítések jelentős része megelőzhető lenne, ha a vállalkozások közjegyzői okiratban szerződnének egymással.

Tovább a cikkhez

Egy adatvédelmi incidens - Külső támadás érte az OGYÉI weblapját

A feltörés legnagyobb számban a hírlevél-feliratkozások, valamint patikák adatbázisát érintette. Ezek mellett nagyszámban érintettek voltak gyógyszer-nagykereskedők adatai és a mellékhatás-bejelentő rendszer egy része. A történtekről értesítették a Nemzeti Kibervédelmi Intézetet, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

Tovább a cikkhez

Digitalizáció
Elindult a Digitális jólét tőkeprogram - de nem egy csodaszer

A tőkebefektetés jó lehetőséget jelent azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tőkehelyzete nem teszi lehetővé a szükséges fejlesztéseket. A jelentkezők bármilyen területen dolgozhatnak, a legfontosabb, hogy magas növekedési potenciállal rendelkezzenek.

Tovább a cikkhez

Információbiztonsági esetek: "megváltozott a bankszámlaszámunk, az újra kellene utalni a pénzt"

írták a csalók e-mailben a cégnek, üzleti partnernek kiadva magukat. Ha már egy e-mailben le is van írva - a cég elhitte. Legalább 60 millió forintot csaltak ki ezzel a szakállas trükkel

Tovább a cikkhez

Steve Wozniak Apple-társalapító előadása Budapesten

Soha nem technológiákban, hanem jó termékekben gondolkodnak. Ma gyors és kényelmes pénzügyi szolgáltatásokra vágynak az emberek. Azok a szolgáltatók lesznek sikeresek és nyereségesek, amelyek ezt - bármilyen technológiával - biztosítani tudják. Szerinte ma a digitális megoldások képesek ezt nyújtani.

Tovább a cikkhez

Magyarországon több mint 4500 vállalkozás értékesít online piactéren

Az online piacterek működésükben hasonlítanak a bevásárlóközpontokhoz, így a vásárlók egy felületen szerezhetnek be szinte mindent, a háztartási és fogyasztási cikkektől kezdve a játékokon, műszaki termékeken át egészen a divatcikkekig.

Tovább a cikkhez

Vezetői felelősség
Esettanulmány támogatási csalásra - várkastély felújítása

Nem rendelkeztek a szükséges önrésszel, ezért a valósnál magasabb összegű számlákat állítottak ki, és valótlan tartamú teljesítés-igazolásokat készítettek. A hamis számlákon szereplő összegeket átutalták, majd visszaadták. A jogosulatlanul igényelt támogatással a magyar államnak négymillió, az Európai Unió költségvetésének pedig mintegy 24 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Tovább a cikkhez

Cégvezetők vád alatt

Az algyői ipartelepen székhellyel rendelkező két gazdasági társaság 2016 tavasza és a 2017 vége között áfabevallásaiban az által nyújtott szolgáltatásokról kiállított számláknak csak egy részét tüntette föl, és nem nyújtott be adóbevallást ezekről a gazdasági eseményekről.

Tovább a cikkhez

Fiktív számlaláncok, túlárazott szolgáltatások, beszámlázók, strómanok, haszonhúzók

Minden van itt. Borászati és szeszipari cégek vezetői egy pályázatíró cég vezetőjével 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg. Költségvetési csalás mellett pénzmosásnak is minősítették a cselekményt.

Tovább a cikkhez

Üzeni a NAV: A cégtemető nem megoldás!

Előfordulhat, hogy egy gazdasági társaság huzamosabb ideig nem fizet adót. A tartozást felhalmozók közül vannak, akik cégtemetőhöz fordulnak remélve, hogy így megszabadulhatnak a tartozástól. Az ügylet önmagában is érdekes, ugyanis itt az „eladó” fizet a „vásárlónak”. A cégek „eladása” korántsem jelent megoldást, hiszen a NAV kiemelten figyeli ezeket az ügyleteket, ugyanis a korlátolt felelősség áttörhető

Tovább a cikkhez

Kiállítás - Konferencia
Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás 2019

A Hungexpo az idén hetedik alkalommal rendezi meg az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást. Vele egyidőben rendezik az Autótechnika-Autodiga szakkiállítást is, így az autógyártás teljes spektruma jelen van.

Tovább a cikkhez

Idén is megrendezik a hazai középvállalatok csúcstalálkozóját, a BÉT50 konferenciát

A szeptember 19-ei konferencián a tőzsdei cégek, illetve az idei új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók vesznek részt.

Tovább a cikkhez

Megnyílt a Farmer Expo Debrecenben

A tanácskozáson bemutatták a portugáliai Alqueva duzzasztógát és Európa legnagyobb mesterséges tavának a mezőgazdaságra gyakorolt hatását. A 250 négyzetkilométeres vízfelületű tó az "öntözés csodája" lett, s a korábbi sivatagos térségben ma narancs- és olívaligetek zöldellnek

Tovább a cikkhez

Háromszáz kiállító lesz az idei debreceni Farmer Expón

Az idén is kiemelt téma lesz a klímaváltozás és a vízgazdálkodás. A Farmer Expón találkoznak először az erdélyi és a partiumi falugazdászokkal, ami az első gyakorlati megnyilvánulása annak a folyamatnak, amely során az erdélyi és a partiumi magyar gazdák az agrárkamara hajdú-bihari szervezetéhez fognak csatlakozni.

Tovább a cikkhez

Gazdaság
Lassulás az újlakás-projekteknél

Visszaesett az újlakás-projektek száma a fővárosban és a megyeszékhelyeken is az idén az első fél évben, ami a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerint az új lakások vásárlásánál igénybe vehető 5 százalékos áfakulcs kivezetésével magyarázható.

Tovább a cikkhez

Még ezen a héten regisztrálhatnak a szállodák a turisztikai adatközlő rendszerbe

A regisztrációs időszak után, a szállodáknál július 1-től elindul a digitális adatszolgáltatás.

Tovább a cikkhez

KSH: tavaly októberben átlagosan 80 ezer forint volt a lakások bérleti díja

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagosan havi 80 ezer forintba került, a budapesti bérleti díjak megközelítették az országos átlag másfélszeresét, a megyeszékhelyeken átlagosan 70 ezer forintos, a városokban 51 ezer, a községekben pedig 45 ezer forintos lakbérrel kellett havonta számolni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.

Tovább a cikkhez

Építőanyag szövetség: az építőipar növekedése 2019 végéig biztosan kitart, később ösztönzők kellenek

Az építőipar bővülése 2019 végéig biztosan kitart, 2020-tól azonban már piaci ösztönzőkre lesz szükség a magasépítés növekedésének fenntartása érdekében, elsősorban az újlakás-építésekre kell külön figyelmet fordítani, ahol már megjelentek a visszaesés jelei, ugyanis az első negyedévben éves alapon csökkent a lakásépítési engedélyek és bejelentések száma - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ)

Tovább a cikkhez

Cégmenedzselés Cikkek

Kiemelt témák